Sport

Futsal: vereséggel rajtolt az SZTE EHÖK SE + FOTÓK

Futsal: vereséggel rajtolt az SZTE EHÖK SE + FOTÓK

2016. szeptember 26., hétfő
Futsal: vereséggel rajtolt az SZTE EHÖK SE + FOTÓK
szte_ehok-kecskemet028kf

Elvesztette első mérkőzését a férfi futsal NB II Közép-keleti csoportjában az SZTE EHÖK SE, amely a kecskeméti Scoregoal FC ellenében ugyan jobban nyitotta a meccset, de a második félidőben nem tudta megállítani a vendégek támadásait.

Aktívabban kezdte a kecskeméti Scoregoal FC elleni első bajnokiját az SZTE EHÖK SE, amely sorra dolgozta ki a helyzeteket a meccs elején, de az idén már a csapatot a pályán segítő

Makra Zsolt

lövése, majd az ezt követő kipattanónál is

Peltzer Márk

nagy védései útját állták a szegedi gólnak.

Dürgő Péter

még közelebb járt, de a felső lécet találta telibe – nem úgy

Kovács József

, akinek kísérlete gyakorlatilag az első vendég lehetőség volt, ám rögtön a bal felsőben kötött ki. Továbbra is nyomtak a szegediek, végül a második kapusról kipattanó lehetőségnél lett meg ennek az eredménye, amikor

Rutai Balázs

érkezett a kipattanóra, és passzolta be közelről, ezzel egalizált. Két perccel később egy szöglet után Makra Zsolt lőtte kapásból keresztbe a labdát, amire Rutai Balázs a hosszún érkezett, és megfordította a meccset – azonban egy egyérintős akció végén erre volt válasza a kecskemétieknek,

Radnóti Donát

passzolt

Vasas Gábor

mellett a kapuba. Rutai Balázs szűk egy perccel a szünet előtt meglőtte harmadik gólját is egy szerzett labda után, így ismét vezetett az EHÖK. A fordulás után ismét egyenlíteni tudtak a hírös városiak, de ezt Makra alig fél perccel később eltüntette egy remek külsős lövéssel – viszont Kovács József egy lekészített szabadrúgást vágott a felső léc alá, kezdődött minden elölről, 4-4. Az egykori szegedi Ferenczi András is betalált – ezzel már a Scoregoal vezetett, pörgősen kezdődött a második félidő. Kilenc perccel a vége előtt először volt kettő a különbség Móra Viktor gólja után, és ezzel nehéz helyzetbe került az SZTE EHÖK SE – már csak azért is, mert Rutait kiállították, miután a bíró szerint ziccerben lökte meg társát. Eldőlni látszott a meccs, miután egy végletekig kijátszott akció után Marozsi Gábor is betalált, így már 7-4-re vezetett a Kecskemét, majd az extra emberes játék is fordítva sült el, ugyanis Marozsi egész pályáról lőtt az üresen maradt szegedi kapuba, 4-8. Ezt követően ugyan becsülettel lőtt az SZTE EHÖK SE, de nem tudott már szépíteni, így elvesztette a szezon első bajnokiját. A szegediek a következő fordulóban az Újpesti TE vendégei lesznek október harmadikán, 21.15-től.

Férfi futsal NB II Közép-keleti csoport, 2. forduló

SZTE EHÖK SE - Scoregoal FC 4 - 8 (3-2)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Flinta Zoltán, Modes Ottó Péter (Túri Tamás)

EHÖK SE:

Vasas - Makra, Rutai, Csamangó, Dürgő. Csere: Szabó M. (kapus), Deák, Kántor, Popovics, Brinszky, Kiss-Kása. Játékos-edző: Brinszky Adrián.

Scoregoal:

Peltzer - Kovács Zs., Móra, Ferenczi, Dobosi. Csere: Gyenes (kapus), Marozsi, Torbavecz, Marsa, Kovács J., Radnóti, Pánczél.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Gól:

Rutai (12', 14', 20'), Makra (24') ill. Kovács J. (6', 25'), Radnóti (18'), Móra (23', 31'), Ferenczi (27'), Marozsi (32', 36').

Kiállítva:

Rutai (31').

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.