Sport

Budapest rendezi a 2018-as birkózó-világbajnokságot

Budapest rendezi a 2018-as birkózó-világbajnokságot

2016. szeptember 30., péntek
Budapest rendezi a 2018-as birkózó-világbajnokságot

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) döntése alapján Budapest rendezi meg a 2018-as világbajnokságot - jelentette be pénteken Németh Szilárd, a magyar szövetség (MBSZ) elnöke.

Az MBSZ elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón a sportvezető elmondta, hogy csütörtök este kapták meg

Nenad Lalovicnak

, az UWW elnökének levelét, melyben a sikeres pályázatról értesítette az MBSZ-t. A sportág csúcseseményének legutóbb 2013-ban volt házigazdája a magyar főváros, ahol a 2018-as vb-re várhatóan október második felében kerül sor. A MBSZ első embere hangsúlyozta, a vb-rendezéshez elengedhetetlen volt a kormány által nyújtott garancia, a sikeres kandidálás pedig komoly sportdiplomáciai siker. Nem utolsósorban azért, mert a vb alatt rendezik meg majd Budapesten az UWW kongresszusát, melyen lehetőség nyílhat arra, hogy ismét legyen magyar tagja a sportág felső vezetésének, a bürónak. A magyar képviselet hiánya eredményezhette szerinte azt is, hogy többek között

Lőrincz Viktort

méltánytalanság érte az idei riói olimpián. Ugyanakkor leszögezte, nem azért szeretne a magyar szövetség képviselőt delegálni az UWW fontos szerveibe, hogy a szőnyegen zajló küzdelmeket befolyásolhassa, hanem azért, hogy része legyen a sportág megújításának, a sikeres jövő garantálásának. "Az nem sportdiplomácia, ha egyesek a versenyek előtt összeülnek és eldöntik, kik legyenek az érmesek. Én ilyenben nem akarok részt venni" - mondta Németh Szilárd. A magyar szövetség elnöksége pénteken elfogadta a válogatottak új vezetésének rendszerét. A sajtóeseményen elhangzott, hogy a jövőben a szabadfogású és a női válogatottat ugyanaz vezeti majd, így két kapitányi posztra írják ki jövő héten a pályázatokat. A most elfogadott elvek szerint a két szakvezető a korábbiaknál lényegesen erősebb jogköröket kap majd. Ők ugyanis nem csupán a felnőtt, hanem egészen a kadetektől indulva valamennyi korosztályos nemzeti csapatért felelnek, kiválaszthatják majd azokat az edzőket, akikkel dolgozni kívánnak, s az általuk kiírt munkát kell végeznie valamennyi válogatottnál számításba vett versenyzőnek. "Az eddigieknél lényegesen erősebb jogköröket kapnak, ezzel párhuzamosan viszont a felelősségük is megnő" - összegezte a kapitányi feladatokat

Németh Szilárd

, aki azt is jelezte, hogy a pályázati kiírást jövő héten hozzák nyilvánosságra, s onnantól két hét áll majd mindenkinek a rendelkezésére, hogy jelentkezzen. A szerződéseket pedig hosszútávra, kettő plusz kettő évre kapják majd meg a nyertesek. "A magyar szövetség szerződése december 31-én lejár minden válogatott edzővel. Január 1-től pedig már az új kapitányok jelölik ki azoknak a névsorát, akikkel újra szerződünk." - tette hozzá. A sajtótájékoztatón Németh Szilárd átadta az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga Jánosnak azt a diplomát és érmet, mely a legendás versenyzőnek a sportági Hírességek Csarnokába történt felvételéről tanúskodik. Az elismerést a magyar szövetség vezetői vették át Rio de Janeiróban, ahova Varga János orvosi javaslatra nem utazott el. Amint elhangzott, a pénteki elnökségi ülésen a tagok döntöttek arról is, hogy a játékok bronzmeccsét bírói hibák sora miatt elveszítő Lőrincz Viktornak az MBSZ átutalja a harmadik és az ötödik helyezettnek járó állami jutalom közötti összeget, azaz tízmillió forintot. Németh Szilárd hangsúlyozta, a szövetség ezzel is szeretné jelezni, hogy bronzérmesnek tekinti a ceglédi kötöttfogásút.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.