Sport

Súlyemelés: két meglepetés-buli is várta a Rióból hazatérő Nagy Pétert

Súlyemelés: két meglepetés-buli is várta a Rióból hazatérő Nagy Pétert

2016. augusztus 30., kedd
Súlyemelés: két meglepetés-buli is várta a Rióból hazatérő Nagy Pétert
Nagy Péter

Iszonyatosan erős mezőnyben végzett tizedik helyen a Szegedi Lelkesedés SK súlyemelője, Nagy Péter: a sportág egyetlen riói indulója elégedett a 420 kilós összteljesítményével, és még napokig szenvedett az utolsó gyakorlatnál megroppant térdével.

420 kilós összteljesítményével a tizedik helyen zárta a riói olimpiát a Szegedi Lelkesedés SK súlyemelője,

Nagy Péter

: a szegedi óriás utolsó gyakorlata nem sikerült, mert a szegedi olimpikon térde megfájdult közben, így végül nem kockáztatott egy komolyabb sérülést. „Belenyilallt a fájdalom, majd pár napig még szenvedtem vele, a székből, ágyból való felállás is nehezen ment, bár az óta jobb a helyzet, azonban mivel nem edzettem a verseny óta, így nem tudom, hogy terhelésre mi fog jelentkezni” – mondta el állapotával kapcsolatban Nagy Péter. Az ólomsúlyú versenyző hozzátette, abszolút pozitívan értékeli az olimpián nyújtott teljesítményét, bár sajnos most az egyéni csúcs nem sikerült számára, de nem elégedetlen, mert a versenytaktika közbeszólt, a 420 kilót pedig nem tartja rossz eredménynek. A B-csoportban dobogóra lépett Nagy Péter versenyén egészen remek hangulat uralkodott a csarnokban: a végén a szurkolók üzeneteit megköszönve egy nagy szívet rajtolt a levegőbe a magyar súlyemelősport egyetlen riói képviselője. „A verseny közben nem szoktam figyelni a közönségre, a végén már lehetett hallani a nagy tapsvihart és az őrjöngést, remek közönség volt, sokan is kint voltak, annak ellenére, hogy B csoportról volt szó. Jó hangulatot teremtettek, ilyen légkörben még sokkal jobb versenyezni, ha lehet ezt mondani” – tért ki az olimpiai hangulatra Nagy Péter. A szegedi óriás kifejtette, a körülmények kifogástalanok voltak a versenyen: egyrészt az edzőhelység és a versenyhelyszín is közel volt a szállásukhoz, így nem kellett órákat buszozniuk, másrészt pedig a súlyzók és a tárcsák is jók voltak. „A súlyemeléshez ugye nem kellenek bonyolult eszközök, ha súly és tárcsa van, akkor már minden van. A dobogó is jó volt, nem csúszott, teljesen ideálisak voltak a körülmények. Sokan panaszkodtak a szállásra, az étkezésre és egyebekre, de őszintén megmondva, én ezekből nem sokat vettem észre. A szobám teljesen jó volt, az ágyam kényelmes volt, az étkezést illetően pedig ettem ugyan olyat, ami nem ízlett, de olyat nem lehet csinálni, ami mindenkinek jó legyen. Aki akart, az tudott enni” – festette le a riói körülményeket Nagy Péter.

SZS20160809_nagy_peter_kabay_patika_009

Az aranyérem végül a grúz

Lasa Talakadze

nyakába került, aki 473 kilós összteljesítményével bizonyult a legjobbnak, így nem bizonyultak blöffnek az A csoportos versenyzők nevezései, és valóban ilyen, és hasonló eredményekre képesek. „Reális eredmény született, azzal, hogy az iráni versenyző kiesett, nem is volt csoda, hogy a grúz nyerte az olimpiát, nagyon top formában volt. A szakításokon nagyon meglepődtem, az iráni Behdad Szalimikordasziabi 216 kilót, a grúz Lasa Talakadze 215-öt szakított, előbbi a világ legnagyobb szakítóeredményének beállítása, amit 1987-ben egy bolgár súlyemelő, Antonio Krastev szakított ennyit, azóta senki még megközelíteni sem tudta ezt. Nagyon erős csoport volt, és az, hogy ebben a rendkívül erős mezőnyben tizedik tudtam lenni, az abszolút elégedettséggel tölt el” – összegezte a +105 kilósok olimpiai versenyét Nagy Péter. „A fiatal,

Gor Minaszjan

is 210-et szakított. Még olyan verseny sem volt, hogy hárman is 210, vagy a fölött szakítsanak, brutális volt. Az örmény versenyző is hiába néz ki 30-31 évesnek, csak 21 éves.

Irakli Turmanidze

, aki bronzérmes lett, 448-at emelt, az április Európa-bajnokságon mögöttem végzett 410-es teljesítménnyel, ahhoz képest feljavult 38, az egyéni legjobbjához képest pedig 17 kilót. Ezek óriási számok és eredmények, erre az olimpiára mindenki nagyon felkészült” – tért ki a riválisok teljesítményére az élete második olimpiáján részt vevő súlyemelő. Nagy Péter az elutazás előtt említette, hogy több versenyzővel is jó viszonyt ápol a mezőnyből: a nevezett cseh Jiri Orsag a közösségi portálon keresztül is gratulált a Szegedi Lelkesedés SK sportolójának eredményéhez. „Amikor megérkeztem, az étteremben is összefutottunk, ott is váltottunk pár szót. Rögtön segített is abban, hogy honnan mennek a buszok, hogy van beosztva az edzésidő, ezeknek nem kellett utánajárnom, ebben segítségemre volt. Beszélgettünk vele arról is, hogy hogyan mentek az edzések, tartottuk a kapcsolatot végig” – fogalmazott Nagy Péter. A szegedi óriást a levegőbe dobálták a Magyarországra való visszaérkezését követően a repülőtéren: nem ez volt az utolsó hurrá hangulat, amivel itthon találkozhatott, hiszen szülőfalujában, Rédén ezúttal is készültek Nagy Péter hazatérésére. „Óriási élmény volt az is, majd két nappal később a rédei parkban is volt egy meglepetés fogadtatásom, amiről nem tudtam. Négy évvel ez előtt a főtéren fogadtak, most a rédei parkban volt egy meglepetés-buli, hintóval jöttek értem, majd egy 5-600 fővel együtt ünnepeltük ezt a sikert, amely Réde sikere is egyben” – nyilatkozta Nagy Péter. Nagy Péter számára augusztus utolsó napjai is pihenővel telnek, amit otthon tölt a szüleivel, majd ezt követően tér vissza Szegedre, ahol elkezdi az edzéseket a magyar bajnokságra és a spanyolországi versenyére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.