Sport

Rio 2016: négy magyar érem egy éjszaka alatt - a szegedi Márton Anita rekorddal lett harmadik

Rio 2016: négy magyar érem egy éjszaka alatt - a szegedi Márton Anita rekorddal lett harmadik

2016. augusztus 13., szombat
Rio 2016: négy magyar érem egy éjszaka alatt - a szegedi Márton Anita rekorddal lett harmadik
Márton Anita

Három úszó, Hosszú Katinka, Cseh László és Kapás Boglárka mellett a súlylökő Márton Anita is érmet szerzett a riói olimpia pénteki versenynapján.

Hosszú Katinka ezüstérmes 200 méter háton

A háromszoros olimpiai bajnok

Hosszú Katinka

ezüstérmet nyert 200 méter háton a riói játékok pénteki versenynapján. A brazil metropoliszban korábban három aranyérmet szerzett bajai úszó 2:06.05 perces idővel, óriási csatában lett második az amerikai

Maya Dirado

mögött.

Hosszú Katinka

A 27 éves Hosszú korábban 400 méter vegyesen világcsúccsal, 100 méter háton minden idők második legjobb idejével, 200 méter vegyesen pedig olimpiai rekorddal nyert. Hosszú az előfutamban, majd az elődöntőben is országos csúcsot úszott, a fináléban azonban minimálisan, két századdal elmaradt ettől. A néhány magyar szurkolótól is hangos Olimpiai Uszodában a rajtot követően a Vasas szupersztárja - aki az elő és a középfutamban egyedüliként úszott 2:07 perc alatti időt, ezzel több mint egy másodperccel volt jobb a másodiknál - szinte azonnal az élre állt, az első forduló után világcsúcs-részidőn belül volt és magabiztosan vezetett, féltávnál már közel egy testhosszal ellépett. Az utolsó 50-re fordulva sokkal jobban jött ki a delfinezésből, és ekkor úgy tűnt, nem vehetik el tőle a győzelmet, az amerikai azonban óriási hajrával feljött, s végül jobb benyúlásával hat századdal győzött. Hosszú mostani sikerével felnőtt pályafutása 60. érmét szerezte olimpián, világ- és Európa-bajnokságokat tekintve 50 és 25 méteres medencében. "Amikor az ember ilyen szoros küzdelemben veszít, mindig benne van, hogy csak egy pici kellett volna a győzelemhez. Persze, négy érem után nem panaszkodhatok, ezt tényleg nem gondoltam volna, hihetetlen!" - nyilatkozta a finálét követően az M4 Sportnak. Hosszú ezzel a második helyével 3 arany- és 1 ezüstérmet nyert Rióban, azaz megdöntötte

Egerszegi Krisztina

egy olimpián elért magyar eredményességi rekordját: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat és két ezüstöt nyert.

női 200 m hát, olimpiai bajnok:

Maya DiRado (Egyesült Államok) 2:05.99 perc 2. HOSSZÚ KATINKA 2:06.05 3. Hilary Caldwell (Kanada) 2:07.54

Cseh László ezüstérmes 100 méter pillangón

Cseh László

- hármas holtversenyben - ezüstérmet nyert a 100 méteres pillangóúszás pénteki döntőjében a riói olimpián. Cseh 200 méter pillangón a szám világbajnokaként és idei ranglistavezetőjeként csak hetedik lett, így - ahogyan saját maga fogalmazott - rendkívül mélyről kellett visszajönnie és 100 méteren a negyedik idővel verekedte be magát a döntőbe. A rajtot viszonylag jól kapta el, negyediknek fordult, majd hatalmas hajrába kezdett, s ugyan látszódott, hogy a győzelemre már nem lehet esélye, de az éremszerzésre igen, végül elképesztő izgalmak közepette második lett. A 30 éves magyar klasszis 51.14 másodperces idővel csapott célba, csakúgy mint a szám háromszoros címvédője, az amerikai

Michael Phelps

, illetve a világbajnok dél-afrikai

Chad Le Clos

. A számot a szingapúri

Joseph Schooling

fölényesen nyerte 50.39 másodperces olimpiai csúccsal.

PHELPS, Michael; Cseh László; Chad Le Clos

"Nagyon örülök, hogy összejött az ezüstérem. A szingapúri nagyon jó volt, tekintélyt parancsoló időt úszott. Az olimpia előtt reménykedtem, hogy én is tudok ennyit, sajnos nem jött össze, de az ezüst is fantasztikus" - mondta az M4 Sporton Cseh László. Hozzátette: nagyon különleges, hogy éppen Phelps, Le Clos és ő lett holtversenyben második. "Örülök, hogy velük osztozhatok ezen a pozíción, bár persze jobb lenne, ha egyedül állnék a második helyen" - mondta.

férfi 100 m pillangó, olimpiai bajnok:

Joseph Schooling (Szingapúr) 50.39 mp 2. CSEH LÁSZLÓ Michael Phelps (Egyesült Államok) és Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 51.14-51.14

Kapás Boglárka bronzérmes 800 méter gyorson, Ledecky világcsúcsa

Kapás Boglárka

bronzérmet nyert a 800 méteres gyorsúszás pénteki döntőjében a riói olimpián. A számot világcsúccsal az amerikai

Katie Ledecky

nyerte, aki negyedik diadalát aratta ezen a játékokon. A szám 23 éves magyar Európa-bajnoka az egy nappal korábban úszott országos csúcsából (8:19.43) több mint három másodpercet faragva 8:16.37 perces idővel csapott célba. Kapás - aki hatalmas országos csúcsot úszott már az elődöntőben is - a harmadik helyen fordult rá az utolsó száz méterre és már biztos volt, hogy közte és a brit

Jazz Carlin

között dől el a második hely sora. Az utolsó 50-re is a brit fordult rá előbb, s végül elképesztően szoros csatában picivel hamarabb csapott célba.

Kapás Boglárka

"Bár csak két tizedre volt az ezüst, de ez most egyáltalán nem érdekel és nem zavar, mert amiért jöttem, azt hazaviszem, és ez fantasztikus érzés. Szeretném megköszönni azoknak, akik ide juttattak, mert ezt nem én nyertem, hanem mi. Leginkább hálát érzek" - nyilatkozta az M4 Sporton Kapás Boglárka. Mint elmondta: az utóbbi időben mindenki maximálisan mellette állt, nagy profizmussal végezték a dolgukat, ő pedig teljes mértékben megbízik a stábban. Ledecky 8:04.79-es világcsúccsal nyert, közel két másodperccel javította meg januárban elért korábbi rekordját (8:06.68). Ledecky így 200, 400 és 800 méteren is nyert gyorsúszásban, ez korábban kizárólag a szintén amerikai

Debbie Meyernek

sikerült az olimpiák történetében, ő 1968-ban Mexikóvárosban hajtotta végre ezt a bravúrt. A 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként is győztes, mindössze 19 éves Ledecky

Amy Van Dyke

(1996, Atlanta) és

Missy Franklin

(2012, London) után a harmadik amerikai úszónő, aki egy olimpián négy aranyérmet nyert.

női 800 m gyors, olimpiai bajnok:

Katie Ledecky (Egyesült Államok) 8:04.79 perc - világcsúcs 2. Jazmin Carlin (Nagy-Britannia) 8:16.17 3. KAPÁS BOGLÁRKA 8:16.37

Márton Anita országos csúccsal bronzérmes súlylökésben

Márton Anita

nagyszerű országos csúccsal, 19,87 méteres eredménnyel bronzérmet nyert súlylökésben a riói olimpia pénteki versenynapján. A péntek este egyetlen döntője karneváli felvezetést kapott. A bemutatásnál a 12 finalistát a szektort jelző két vonalra állították fel, s egyenként a dobókörbe szólították őket, miközben mögöttük egy felvonuló zenekar játszotta a ritmusos muzsikát.

Márton Anita

Az első körben a szám királynője, a kétszeres olimpiai bajnok új-zélandi

Valerie Adams

kezdett a legjobban, 19,79 métere repítette a 4 kilogrammos golyót. A legnagyobb riválisai közül a fedettpályás világbajnok amerikai

Michelle Carter

volt hozzá a legközelebb, 19,12-ig jutott, a szabadtéri vb-címvédő német

Cristina Schwanitz

viszont "csak" 19,03-ig jutott. Az idei fedett vb-n és a szabadtéri Eb-n is második Márton Anita a sorozat utolsóelőttijeként lépett dobókörbe, s meglepően visszafogott, 17,60-as dobással nyitott, így a 10. helyről várta a második sorozatot. A folytatásban Carter 19,82 méterrel az élre állt, Adamsnek viszont volt válasza, óriásit lökött, a szer pedig 20,42 méternél esett le. A riválisok számára sokkoló eredményt követően a ranglistaelső

Gong Li-csiao

19,39-cel a harmadik helyre lépett előre, a 20,17-es idei legjobbal rendelkező Schwanitz viszont görcsös volt és érvénytelent lökött. Márton ebben a körben már lényegesen összeszedettebb volt, aminek eredményeként 18,72-vel a hatodik helyre lépett fel. A harmadik körben az élen állók nem javítottak, Márton viszont gyönyörűen dobott, s 19,39 métert ért el, így csak rosszabb második eredményével szorult a kínai atléta mögé a negyedik helyre. Ezen sorozat után a négy legrosszabb kiesett, a folytatásban pedig a dobási sorrend változott, az első nyolc fordított sorban következett egymás után. A három kör alapján egyértelműnek látszott Adams sikere, Carter is biztosan állt a második helyen, a kínai és Márton között viszont borítékolhatónak tűnt az óriási harc a bronzért, ráadásul az addig váratlanul gyengén lökő Schwanitzot sem lehetett leírni. Negyedikre a német ismét gyenge volt, Márton azonban újra nagyszerű. Szemre úgy tűnt, javított, végül azonban kiderült, 19,38-nál esett le a golyó, ami mégis előrelépést jelentett a Szegeden élő sportoló számára. Az izgalmak egyre nőttek, Schwanitz viszont borzalmasan dobott továbbra is, míg a kínai ereje elfogyni látszott, negyedikre és ötödikre sem mérette le kísérletét. Ötödikre Márton 19,10-et ért el, az igazi nagy "durranást" azonban - szokásához híven - hatodikra tartogatta: a súlygolyó a kezéből egészen a 20 métert jelző vonal belső pereméig szállt, a mérés után kiderült, 19,87 méterig, ami 38 centivel jobb, mint Márton júliusban, a Gyulai Memorialon felállított országos csúcsa, és pontosan annyi, mint Carter - jobb második dobása miatti - második helyet jelentő eredménye volt akkor. Az óriási dobásnak Márton Anita először csak visszafogottan örült, majd látva az elerőtlenedett kínai utolsó, gyenge dobását, szaladt is ünnepelni a lelátón ülő kis magyar csoporthoz. Eközben Carter készült hatodik lökésére, ami aztán az addig magabiztos Adamset sokkolta, ugyanis az amerikai 20,63 méteres nemzeti csúcsot ért el. Erre az új-zélandi csak 20,39-cel tudott válaszolni, így előbbi diadalmaskodott, míg utóbbinak Peking és London aranya után be kellett érnie az ezüstéremmel. A nők között magyar atléta legutóbb 1968-ban, Mexikóban szerzett érmet, akkor a gerelyhajító Németh Angéla győzött, a diszkoszvető Kontsek Jolán pedig harmadik lett. Márton Anita a nők között a magyar atlétika hetedik olimpiai érmét nyerte meg.

női súly, olimpiai bajnok:

Michelle Carter (Egyesült Államok) 20,63 méter 2. Valerie Adams (Új-Zéland) 20,42 3. MÁRTON ANITA 19,87

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.