Közélet

NGM-államtitkár: stabil az államháztartás helyzete

NGM-államtitkár: stabil az államháztartás helyzete

2016. augusztus 8., hétfő
NGM-államtitkár: stabil az államháztartás helyzete

Az államháztartás, a költségvetés helyzete stabil, a 2016-ra tervezett 2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány elérhető - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A júliusi hiány 60 milliárd forint fölött volt, tavaly júliusban azonban meghaladta a 70 milliárd forintot, az első héthavi hiány az egész évre tervezett deficit 61 százaléka, jóval kedvezőbb, mint a megelőző 10 évben - hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy a kedvező reálgazdasági adatok határozták meg a költségvetés stabilitását, a munkanélküliségi ráta folyamatosan csökken, a foglalkoztatottak száma nő, stabilan 4,3 milliónál magasabb, a reálbérek pedig emelkednek. Ennek köszönhetően a költségvetés foglalkoztatáshoz kapcsoló bevételei, illetve a fogyasztáshoz kapcsolódó bevételek is emelkednek - mondta. Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy a költségvetés tavalyinál kedvezőbben alakuló bevételi oldala és a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás eredményeként az államháztartás helyzete stabil. Kiemelte: a kormány gazdaságfehérítő intézkedései tavaly jelentős bevételt generáltak, ezzel az összeggel kalkuláltak az idei költségvetésben is. A kormány folytatja a gazdaság fehérítését, ezért módosult az ekáer eddigi szabályozása, és szélesítik az online pénztárgépek rendszerét is, az ezekből fakadó többletbevételek pedig további beruházások vagy béremelések forrásai lehetnek - mutatott rá Banai Péter Benő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.