Gazdaság

Csongrád megyében volt a leggyengébb a búzatermés

Csongrád megyében volt a leggyengébb a búzatermés

2016. augusztus 2., kedd
Csongrád megyében volt a leggyengébb a búzatermés
aratas05_bg

Egy-két napon belül befejeződhet az őszi búza aratása, a hektáronkénti hozam jobb lesz az előzetesen vártnál, a nyári betakarítású gabona mennyisége az idén mintegy 8 millió tonna lehet, 30 százalékkal haladhatja meg az ötéves átlagot - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden.

Czerván György

budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az idei aratásban az átlaghozamok 11 százalékkal haladták meg a tavalyit, az előző öt év átlagánál pedig 20 százalékkal voltak magasabbak. Az őszi búza hektáronkénti hozama várhatóan eléri az átlagosan 5,4 tonnát a korábban várt 5 tonnával szemben. Így 5,0-5,1 millió tonna termést takarítanak be őszi búzából, 960 ezer hektárról. Ez a mennyiség gyakorlatilag megegyezik a múlt évivel, amikor azonban a termőterület meghaladta az egymillió hektárt - ismertette az államtitkár. Megjegyezte, hogy a termésátlagok jelentős eltéréseket mutatnak: kiugróan jó, közel 6,5 tonna volt a hektáronkénti termés például Baranya, Somogy és Tolna megyében, míg a leggyengébb termés Csongrád megyében volt, 4,6 tonna Czerván György közölte: az őszi árpa aratását befejezték a gazdák az országban. A tényleges termésátlag magasabb lett az előzetesen becsültnél. A betakarított átlagtermés 5,3 tonna hektáronként, a betakarított 269 ezer hektáros területen. Lezárult az őszi káposztarepce aratása is, 250 ezer hektárról kifejezetten jó, 3,2 tonnás átlagtermést takarítottak be. Az őszi árpánál a legjobb terméseredményeket Fejér, Tolna és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében voltak, míg a leggyengébb hozam Bács-Kiskun megyében. A hozamok 4 és 6 tonna között szóródtak. A repcénél a legjobb eredmények Fejér, Tolna és Vas megyében voltak, ahol 3,7-3,9 tonna sőt, ez meghaladó hozamokat is regisztráltak. A leggyengébb hozamokat Bács-Kiskun, Csongrád és Heves megyében jegyezték fel, 2,6 tonnát hektáronként. Jelezte: az időjárás júliusban szeszélyes volt, így augusztus elejéig mintegy 125 ezer hektárra érkezett a gazdálkodóktól kárenyhítési igény. A legjelentősebb kárenyhítést a jégeső miatt kérték a gazdák, 44 500 hektárra; a tavaszi fagykárra 43 500 hektárra, belvízre mintegy 16 ezer hektárra, viharkárra valamivel kevesebb, mint 16 ezer hektárra igényeltek kárenyhítést. A bejelentések döntő hányada júliusban érkezett, a tavalyinál mintegy 30 ezer hektárral nagyobb területre. Az idén eddig mintegy 10 ezer kárbejelentés érkezett, kétszerese a tavalyinak - mondta az államtitkár. A nagy esők után betakarított búza minősége csak a takarmány szintet érte el, így összességében a takarmány minőségű búza aránya 40-50, az étkezési minőségűé 50-60 százalék. Ez gyengébb arány a korábbi évekénél - mondta Czerván György, aki szerint kedvezőtlen az is, hogy a piaci felvásárlási árak alacsonyak. Az étkezési búza ára a szabadpiacon 39-40 ezer, a takarmánybúzáé 32-35 ezer, az őszi árpáé 32-34 ezer, a repcéé 102-105 ezer forint tonnánként. Az árakat mérsékli az is, hogy a világon az idén jó lesz a gabona termés - mondta.

Vancsura József

, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke mindehhez azt fűzte hozzá, hogy az átlaghozamot betakarító termelőknek az idén veszteséget kell elkönyvelniük, tonnánként akár 10-30 ezer forintot. Az ország kenyérgabona szükséglete biztosított, és exportra is jut majd a megtermelt gabonából - tette hozzá. Vancsura József az MTI-nek arról beszélt, hogy a kukorica és a napraforgó hozamait még nehéz megbecsülni, akár egy rekord termés lehetősége is fenn áll kedvező körülmények esetén. A földeken megjelent ugyan a bagoly-tokmoly, de az ellen lehet védekezni, a bagolylepke lárva esetleges kártétele nem befolyásolja érdemben a várható termés mennyiségét - mondta a GOSZ elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.