A lósport jegyében telik a hétvége Algyőn

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

fogathajtas13kf

Augusztus tizenharmadikán és tizennegyedikén rendezik az Algyői Lovasnapokat a település lovaspályáján: a díjugrató és akadályhajtó versenyek mellett ezúttal főzőverseny is szerepel a programban.

A hétvégén rendezik az Algyői Lovasnapokat: a kétnapos esemény szombaton kilenc órától a Pusztai ételek főzőversenyével indul, ezzel egy időben pedig kezdetét veszik a díjugrató versenyek is. A programot színesíti kutyás bemutató, majd az első nap végén a Jaffa trióval tartanak pusztabált, míg másnap a fogatok zenés felvonulását követően az akadályhajtó versenyeket rendezik.

„Ezzel a programmal bővítettünk, civil szervezeteket és vállalkozásokat próbáltunk megszólítani, hogy 5-10 fős csapatokkal jöjjenek ki erre a főzőversenyre. Abban bízunk, hogy ezzel is több embert tudunk kivonzani erre a rendezvényre, illetve a résztvevők családtagjai, gyerekei hátha beleszeretnek a lovassportba” – fogalmazott portálunknak a szervezők nevében Gubacsi Szilárd.

Gubacsi Szilárd elmondta, mind a díjugratásban és a fogathajtásban is gyűlnek a nevezések, bíznak abban, hogy szombatra 80-100 nevező lesz, míg vasárnapi akadályhajtásra harminc fogatot várnak. A rendezvény az érdeklődők számára ingyenes, valamint szintén díjmentes a pónilovaglás, a sétakocsikázás, valamint a gyerekeket is várják szintén belépő nélküli ugrálóvárral, és rodeóbikával. Bár a meteorológia kedvező időjárást jósol, de rossz idő esetén is mindenképpen megtartják a rendezvényt.

A szervezők ezúton is köszönik a támogatók, és mindazok segítségét, akik hozzájárultak ahhoz, hogy megvalósulhassanak a hétvégét felölelő lovasnapok, így fő támogatóként Algyő Nagyközség Önkormányzatának, valamint a hozzá tartozó vállalkozásoknak köszönik a segítségüket.

Az Algyői Lovasnapok plakátja

lovas2016m-1

Előző sztori

Megvalósulhat Tápai Antal álma, a Hálóvető újraalkotása? + FOTÓK

Következő sztori

A szakkollégiumi modellek találkozásáról is szólt az első szegedi NYATA

Legutóbbi hasonló cikkek