Változnak az ekáer szabályai

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Változnak az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) szabályai hétfőtől: amennyiben a szállítóeszköz és a rakomány súlya meghaladja a 3,5 tonnát, ekáer-számot kell kérni, valamint a hatósági zárak eltávolítása esetén bírságot szabhat ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Suller György Attila, a szervezet szóvivője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében kiemelte: az adóhatóság célja a súlyhatár alatti gépkocsik túlrakodása. Eddig ugyanis a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek voltak ekáer-kötelezettek, azonban az áruszállítók átálltak arra a gyakorlatra, hogy a gépkocsikat túlrakodták.

A NAV együttműködik a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, így az adóhatóság megkapja az NKH által üzemeltetett fix és mobilmérlegek adatait, amelyek – kiegészítve az útdíjkamerák képeivel – könnyen azonosíthatóvá teszik a 3,5 tonnánál nehezebb járműveket.

A szabályok módosítása miatt változik az adózás rendjéről szóló törvény is: hétfőtől, ha az állami adó- és vámhatóság által alkalmazott zárakat jogtalanul eltávolítják, mulasztási bírság szabható ki, amelynek befizetéséig a fuvarozásra használt jármű visszatartható.

Az ekáer-be eddig több mint 56 ezer ügyfél regisztrált, és csaknem 17,4 millió bejelentést rögzítettek – olvasható a közleményben.

Előző sztori

Milliókat csalt ki ismerőseitől egy szolnoki férfi

Következő sztori

Már a szegedi villamosokon is utazhatunk bicajjal + FOTÓK