Negyedik alkalommal rendezik meg a Kocsis György színjátszó tábort Makón

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

kocsis_gyorgyIdén is megszervezte a Varga Balett Táncműhely a néhai makói színművész, Kocsis György nevét viselő, nyári színjátszó táborát. Az öt napos, intenzív kurzus, amelynek munkájában ezúttal 52 makói, Makó környéki diák vesz részt, augusztus 1-én, indul és 6-án, szombaton egy Hagymaházbeli előadással zárul, délután 4 órakor.

A vártnál is több jelentkező miatt a csoportok munkáját idén már négy művész: Papp Gabriella, Szilágyi Annamária és Tege Antal színművészek, valamint a Varga Balett Táncműhely alapítója Varga József táncművész irányítja.

A hét folyamán a gyerekek három, nagyjából 17-18 fős csoportban vesznek részt a foglalkozásokon. A legkisebbekkel, akik az általános iskola alsós korcsoportját képviselik Papp Gabriella, a serdülő korosztályúakkal Szilágyi Annamária, a legnagyobbakkal pedig, – akik már több éves tábori tapasztalattal rendelkező fiatalok – Tege Antal foglalkozik majd. Az intenzív kurzus hétfőtől szombatig, napközben pedig reggel 9 órától délután 4 óráig jelent elfoglaltságot a résztvevők számára. A gyerekek a beszédtechnikától a szituációs gyakorlatokon át a színpadi mozgásig sok mindenből ízelítőt kapnak, ami a színészmesterség alapjait jelenti.

A tábor érdekessége nem csupán az, hogy színművészek fejlesztik, instruálják a gyerekeket, hanem az is, hogy a csoportok az öt napos közös munkáról egy-egy 30 perces produkció bemutatásával adnak számot. A foglalkozásoknak idén is a Kálvin téri Református Általános Iskola ad helyet.

A zárórendezvény szombaton délután 4-kor lesz a Hagymaházban, ahol mindhárom produkciót megtekinthetik a szülők, hozzátartozók és az érdeklődők. Az idei Kocsis György színjátszó tábor a korábbi évekhez hasonlóan a művész édesanyjának támogatásával valósul meg.

Kocsis György Makón született, általános iskolai tanulmányait is itt végezte. A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakának elvégzése után, 1986-ban a Mikroszkóp Színpad, majd 1988-ban az egri Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja lett. 1991-ben az Arany János Színházhoz szerződött, 1 év múlva az Arizona Színháznál kapott állást. 1993-tól szabadfoglalkozású művészként dolgozott. 2000-től a Szegedi Nemzeti Színház társulatának vált tagjává. Jó énekesi és táncos adottságokkal rendelkezett, híres volt kiváló parodizáló képességéről. Kisemberek ábrázolásával, karakterszerepek megformálásával aratott sikert.

Fontosabb szerepei között volt Svejk (Hasek-Burian: Svejk), Sancho (Leigh-Wasserman: La Mancha lovagja), Ephezusi Dromio (Shakespeare: Tévedések vígjátéka) és Juraj Ardonjak (Iván Kusan: Galócza). A Szegedi Nemzeti Színház tagjaként többek között William Shakespeare: Szentivánéji álom, III. Richárd, Rideg Sándor: Indul a bakterház, Egressy Zoltán: Portugál, Kálmán Imre: Marica grófnő, Molnár Ferenc: Üvegcipő, Játék a kastélyban, Martin McDonagh: Az alhangya című darabjában játszott. Szívinfarktust kapott és bár életét bypass beavatkozással meg tudták menteni, 2007. március 8-án bekövetkezett halálában valószínűleg közrejátszott betegsége. Kollégái találtak rá a szegedi színészlakásában.

Előző sztori

Holnaptól biciklit is fel lehet vinni a villamosra

Következő sztori

Véget ért a migránsok éhségsztrájkja Horgosnál