Mintegy ezerötszáz bográcsban főzik a halászlét Baján

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál szombaton kora este, amikor mintegy ezerötszáz bogrács alatt gyújtották meg a tüzet a Bács-Kiskun megyei városban.

Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár szerint a Bajai Halfőző Fesztivál ugyan 21. alkalommal zajlik, mégis egy valamiben első a mostani programsorozat: az elmúlt év októberében ugyanis a bajai halászlé bekerült a hungarikumok közé. Az államtitkár kiemelte a helyeik erősségét: a bácskai vendégszeretetet és ízeket, valamint a sokszínű kultúrát.

A bajai városháza udvarán Fercsák Róbert bajai polgármester elmondta, hogy hagyományosan egy díszvendéget is köszönt Baja városa a gasztronómiai rendezvény alkalmából, ezúttal a vajdasági Zombor város küldöttségét. Ötven éve, 1966-ban kötött ugyanis testvérvárosi egyezményt a két település.

Kiemelten fontosak azok a kapcsolatok, amelyek túlmutatnak határaikon, ugyanakkor keresztény európai értékeket képviselnek – fogalmazott a polgármester a két város fél évszázados együttműködése kapcsán.

A városháza udvarán kiosztották az idei Baja város bora elismerő címeket is.

Szombaton este a Petőfi-szigeten Szabó Benedek és a Galaxisok mellett fellép a Belmondo is a Bajai Halfőző Fesztiválon. A fesztivál újdonsága a Ficánka családi vasárnap, amely vidámparkkal, élményparkkal, állatsimogatóval, gyermekkoncertekkel, buborékszínházzal és kutyás játszóházzal várja az érdeklődőket Baján. A programok vasárnap este a Szentháromság téren a Halott Pénz koncertjével zárulnak.

A halfőző fesztivált Baja várossá nyilvánításának 300. évfordulóján szervezték meg először. 1996-ban még csak 400 kondérban főzték a halétket, az esemény azóta több napos programsorozattá vált.

Előző sztori

Euro 2016: rendkívüli biztonsági készültség a döntő estéjén Párizsban

Következő sztori

3097 kilométer Rióig – megkezdődött Bozsó Istvánék újabb kerékpáros kalandja + FOTÓK