Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Sport

Labdarúgás: tovább fejlődhet a vásárhelyi futball

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

hfc_esmtk10_gs

Az infrastruktúrában is fontos fejlesztések valósulhatnak meg a hódmezővásárhelyi stadionban a közeljövőben: mindezek mellett a az egyesület nem titkolt célja, hogy az utánpótlás területén visszakerüljön a másodosztályba. A HFC-nél tapasztalható javuló körülményekről kérdeztük Horváth Zoltán klubelnököt, Major Lászlót, a felnőtt csapat vezetőedzőjét, valamint a fiataloknál dolgozó Jenei Pétert.

2008 óta tart a fejlesztési folyamat a hódmezővásárhelyi városi stadionban: a sort a bruttó 140 millió forint költséggel megvalósult nagy műfüves pálya nyitotta, de 2011 óta minden évben megújult a sporttelep egy része. Az eredményjelző és az öntözőrendszer kiépítését követően 2015-ben például megépült az új öltöző, pályakarbantartó gépek érkeztek, kicserélték a nagy műfüves pálya burkolatát, valamint egy 64×44 méteres műfüves pálya is épült az új kispadok mellett – míg idénre elkészült a felújított atlétikai pálya, valamint egy szintén nagy volumenű fejlesztés valósulhat meg, hiszen egy fedett műfüves csarnok állhat a labdarúgók rendelkezésére. Az összesen 13 fejlesztés bruttó összege majdnem eléri a 900 millió forintot – de Vásárhelyen még további beruházásokat hajtanának végre, így az idei TAO évre vonatkozó fejlesztési tervben szerepel a centerpályán a főlelátó teljes újjáépítése és lefedése, ami magában foglalná mosdók és egyéb szociális helyiségek kialakítását is, valamint a lelátó lefedése, ami bruttó 240 millió forintért valósulna meg, valamint bruttó 30 millió forintért újjáépítenék a főkaput és beléptető rendszert alakítanának ki a vásárhelyi stadionban.

hfc_asotthalom88_gs

„Ez a megyében egy egyedülálló létesítmény, Csongrád megyét tekintve a körülmények magasan Hódmezővásárhelyen a legjobbak. Ez által minden adott ahhoz, hogy megfelelő minőségű utánpótlás munka folyhasson. Az egyesületnek célja is, hogy a környező kisebb településekről a tehetséges gyerekeket bevonjuk a képzési rendszerbe, akik megfelelnek a szintnek. A fedett lelátóra és a beléptető rendszerre beadtuk a pályázatunkat, az önkormányzat vállalja ennek az önrészét, az MLSZ elbírálására várunk” – fogalmazott portálunknak Horváth Zoltán, a Hódmezővásárhelyi FC elnöke.

Az utánpótlás számára jelenthet előnyöket

2015-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség a Bernd Storck vezette sportigazgatóság vezetésével egy új, megyei szinten működő tehetségfejlesztő programot indított el, aminek értelmében minden megyében egy-egy tehetségközpont alakul: Csongrád megyében Hódmezővásárhely lett ez a központ, ahol korábban már a megyei utánpótlás-válogatottak is tartották közös foglalkozásaikat. „A régióközpont a megyeválogatottak edzéslehetőségét biztosítja, minden alkalommal ott vannak az edzések, így Csongrád megye esetében Hódmezővásárhelyen. Tavaly mindhárom korosztály, az U12, U13 és U14 számára kéthetente voltak edzések. Fél éven keresztül zajlottak ezek az edzések, reményeink szerint nem kéthetente, hanem hetente lennének ezek a tréningek” – összegzett Major László, az MLSZ Csongrád megyei igazgatóságának szakmai igazgatója.

hfc21_gs

A Hódmezővásárhelyi FC felnőtt együttesét is vezető szakember elmondta, a klubnál tervben lévő fejlesztések, így a fedett műfüves pálya a csapat téli felkészülését mindenképpen segítené. „Ez egy óriási dolog lenne, ha Csongrád megyében lenne egy ilyen létesítmény. A megye nincs olyan rossz állapotban, csak Szeged van lemaradva” – tért ki a HFC-nél folyó munkálatok előnyeire Major László.

Cél a másodosztályú utánpótlás szereplés

„Az elmúlt időszakban szinte minden évben dobogós csapataink voltak, ez egy pozitív visszacsatolás az itt folyó munkáról. A másik pozitívum, hogy majd negyven játékos került el magasabb szintre tőlünk az elmúlt öt év során. Azt látjuk, hogy érdeklődés folyamatosan van a klub iránt, illetve az általunk kínált lehetőségek iránt is, hiszen remek lehetőség lehetünk a legkisebb klubok és a nagyobb csapatok között” – összegezte a HFC helyzetét az utánpótlás területén Jenei Péter, a vásárhelyi klub fiataljainál dolgozó szakember.

Jenei Péter hozzátette, a vásárhelyi körülmények kiválóak, valamint a lassan tíz éve működő nyílt akadémiai rendszer, az iskolákban jelenlévő labdarúgó osztályokkal, valamint a klubbal egy remek háromszöget alkot. Ahogy azt Jenei Péter kifejtette, elégedettek soha nem lehetnek, hiszen mindig van hova fejlődni, új utakat kell keresniük. „Pozitívnak értékelhető az elmúlt szezon a négy érmes helyezéssel, még ha nem is ez az elsődleges, valamint az a rengeteg érdeklődés, ami befutott a játékosaink iránt az elit akadémiák részéről. A fiatalok felé egyfajta vonzóerő lehet az NB III-as felnőtt csapat is, amelynek kapuja nyitva áll előttük, ha megfelelő teljesítményt nyújtanak” – fogalmazott a SZEGEDma.hu-nak a HFC utánpótlásában tevékenykedő edző.

Nyolc csapatos elit osztály, ez alatt szerepel 16 csapat, ami a másodosztályt jelenti. A nyáron átszervezték az utánpótlás bajnokságokat, így a nyolc csapatból álló első osztály mögött tizenhat csapat részvételével zajlik a másodosztály, míg mögöttük a harmadosztály tagjai, így a HFC is küzdhet a feljutásért. „Az elsődleges feladatunk az utánpótlás bajnokságok átszervezésével az lett, hogy felkerüljünk a másodosztályba, hiszen mi sajnos a harmadosztályba nyertünk besorolást a remek eredmények ellenére is. Vissza szeretnénk kerülni a top 24 csapat közé, ehhez az U17-es csapatnak meg kell nyernie a bajnokságot, majd egy osztályzót kell játszani a többi, kilenc csoport bajnokával szemben, így ebbe a csapatba keressük azokat a játékosokat, akikkel ezt meg tudnánk valósítani. Egy új csapatot kell most összerakni, a tavaly jól szereplő U17-es csapatunk feljebb lép az U19-es korosztályba, így helyettük 2000-es, 2001-es korosztályból kell összeraknunk egy olyan csapatot, amelyik versenyben lehet a feljutásért” – mondta el a következő szezon hódmezővásárhelyi céljaival kapcsolatban Jenei Péter.

Hírzóna

Szűk családi körben temették el Benedek Tibort

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Magyar Kupa augusztusi döntője előtt pályafutása legszebb pillanataival emlékeznek rá.

Tovább olvasom

Sport

A PSG és Stas Skube is Szegedre jön a csoportkörben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A PSG és a Flensburg ismét Szegedre látogat, visszavághat Pick a Vardarnak.

Tovább olvasom

Sport

Délután kézilabda BL-sorsolás – jön az új lebonyolítás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szinte minden változik a Bajnok Ligája lebonyolításában,az  állandóságot a csapatok és a négyes döntő jelenti.  echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Aktuál