
Keménynek ígérkező szezon előtt áll az NB III-ban szereplő Hódmezővásárhelyi FC: a harmadik ligában a bent maradás az előző idény utolsó fordulójában bebiztosító gárdának a következő szezonban a középmezőny alján kell végeznie ahhoz, hogy megőrizze tagságát.
A jövő évi
arról rendelkezik, hogy a következő idényben a három csoportban szereplő 18 együttes közül biztosan csak a 12., és a fölött végző csapatok maradnak bent, egyúttal a három csoport legrosszabb tizenharmadik helyezettje is búcsúzni kényszerül a harmadosztály küzdelmeitől. Ennek tükrében nem tétlenkedtek Hódmezővásárhelyen, ahol megerősítették posztján Major Lászlót, akinek vezetésével június végén el is kezdődött a munka a csapatnál. „Elég hamar elkezdtük a felkészülést, úgy gondolom, nem lesz gond, hiszen adottak a feltételek Hódmezővásárhelyen, napi egy edzéssel készülünk. Egy csatárt szeretnénk még igazolni, valamint egy jól fejelő középpályást és egy balbekket. Lehet, hogy öt, de négy csapat biztos, hogy ki fog esni a következő idény végén. Az NB III már jóval erősebb, és a magyar labdarúgás elindult a fejlődés útján” - fogalmazott portálunknak
Major László
, a Hódmezővásárhelyi FC vezetőedzője. Ami a keretbeli változásokat illeti, az érkezők oldalára felkerülhet három, az előző idényben a SZEOL SC-ben szereplő játékos.
Végh Ariellel
,
Kormányos Kolossal
és
Varga Richárddal
folytat tárgyalásokat a klub, valamint az Angliából hazatérő, itthon legutóbb a Szegedi VSE-ben futballozó 20 esztendős
Fátyol Szilárd
próbajátékon szerepel a HFC-nél. Szintén Vásárhelyen folytathatja a legutóbb a Bács megyei I. osztályú Tiszakécske két, Felcsúton nevelkedett labdarúgója,
Szabó Dávid
és a korábban a Videotonnál is megfordult
Alex Rajmund
. A távozók oldalán az MLSZ vonatkozó előírásának megfelelve, mi szerint a külföldi labdarúgókat foglalkoztató klub csak az alap TAO-támogatásban részesülhet (ez alól még kivételt jelenthet a jelen állapot szerint az a futballista, aki 21 éves kora előtt legalább három évet Magyarországon játszott) így a négy szerb állampolgárságú labdarúgó,
Slobodan Markovic
,
Slobodan Dordevic
,
Denis Lazinica
, valamint
Mezei Olivér
állhat, valamint
Mihálffy Zsolt
valószínűleg nem folytatja a klubnál, miképp
Komáromi András
megtartására is kevés esély mutatkozik. A HFC szombaton már első edzőmeccsét is lejátssza az NB II-es Szeged 2011-Grosics Akadémia ellen, Kökény Tamásék az augusztus első hétvégéjén esedékes bajnoki rajtig nyolc meccsen gyakorolnak.
Július 2., szombat 10.00 HFC - Szeged 2011-Grosics Akadémia Július 6., szerda 18.00 HFC - SZEOL SC Július 13., szerda 18.00 HFC - Csongrád TSE Július 16., szombat 10.00 Békéscsaba 1912 SE - HFC (Algyő) Július 20., szerda 18.00 HFC - Méhkeréki SE Július 23., szombat 10.00 Mezőhegyesi SE - HFC Július 27., szerda 18.00 HFC - HFC II. Július 30., szombat 10.30 Kiksunfélegyházi HTK - HFC
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.