Labdarúgás: gólzápor enyhítette a nyári hőséget Tiszaszigeten



Nem egészen két hónappal az utolsó bajnokijuk után edzőmérkőzésen csapott össze a Tiszasziget és az NB III-ba feljutott Mórahalom.
A homokhátiak tehát visszatértek oda, ahol
június 4-én bebiztosítottáka megyeegyes bajnoki címüket, és bár ezúttal is hét gól született a mérkőzésen, az elosztás már jóval egyenlőbbre sikerült. A találkozó első húsz percében két védelmi megingást is kihasználtak a hazaiak, a harmadosztály küzdelmeire készülő Magyar-legénység azonban a szünetig ki tudott egyenlíteni, sőt, a vezetést is átvette. Fordulás után
Gyurkovics Tamás
találatával már a vendégek húztak el, s a végéig a tiszaszigetiek erejéből már csak a szépítésre futotta. A Mórahalom jövő szombaton Szigetszentmiklóson lép pályára az NB III Közép csoport első fordulójában,
Bernát Péter
tanítványai pedig a Balástya vendégeként játszanak kupameccset szerdán 17.30-tól.
Felkészülési mérkőzésen:
Tiszasziget SE - Mórahalom VSE 3-4 (2-3)
Tiszasziget:
Kispéter - Dékány, Farkas, Bálint D., Bálint T., Papp Á., Réczi, Kasza, Juhász, Cene, Bernát.
Csere:
Weszelovszky (kapus), Mucsi, Fődi, Horváth, Papp P.
Játékos-edző:
Bernát Péter.
Mórahalom:
Révész - Király, Magyar, Deák, Fodor, Szalma, Gyurkovics, Mészáros, Pócs D., Várda, Crkvenjakov.
Csere:
Juhász, Szücs, Zámbori, Varga, Pócs T.
Edzők:
Magyar György és Sasa Vojnic-Zelic.
Gólszerzők:
Bernát P., Kasza R., Cene K., ill. Szalma G. (2), D. Crkvenjakov, Gyurkovics T. Bernát Péter:
"Az első félórában jól mozogtunk. Ahogy várható volt, a Mórahalom volt a kezdeményezőbb, mi viszont kontrákból tudtunk két gólt szerezni, a félidő végéig viszont sajnos leadtuk ezt az előnyt. Kiütköztek a hiányosságaink, hiszen pontrúgásból és egy elpasszolt labdából is kaptunk gólt. A második félidő már egy picit lazább lett, a Mórahalom is más felállásban játszott. Akkor már jobban kidomborodott, hogy ők magasabb osztályba készülnek, több helyzetet is ki tudtak dolgozni. Ami csiszolni valónk van még, azt próbáljuk a rajtig kijavítani. A Mórahalomnak pedig sok sikert kívánok az NB III-ban!"
Magyar György:
"Jó mérkőzés volt. Bár beszorítottuk az ellenfelünket, közben kaptunk két buta gólt az első félidőben. Szünet után kipróbáltuk a letámadást, de aztán átálltunk arra, amit az NB III-ban is szeretnénk játszani. Onnantól kezdve már nem jelentett ránk veszélyt a Tiszasziget. A nagy hőségben kellemesen elfáradt mindkét csapat. Egyébként meg azt gondolom, inkább most kapjuk a pofonokat, mint egy hét múlva."