Gazdaság

Bíróság elé kell állnia az IMF vezetőjének egy vitatott kártalanítási ügy miatt

Bíróság elé kell állnia az IMF vezetőjének egy vitatott kártalanítási ügy miatt

2016. július 22., péntek
Bíróság elé kell állnia az IMF vezetőjének egy vitatott kártalanítási ügy miatt

Bíróság előtt kell számot adnia Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőjének egy vitatott kártalanítási ügyben játszott szerepéről - határozott pénteken a francia Semmítőszék.

Lagarde

-ot közpénzek kezelésével kapcsolatos gondatlansággal vádolják, amiért 2008-ban, még francia gazdasági és pénzügyminiszterként lehetővé tett egy 403 millió eurós (126 milliárd forint) nagyságrendű kártérítési kifizetést az állam részéről Bernard Tapie üzletembernek. A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzügyi intézmény kormányzótanácsát tájékoztatták a "legújabb fejleményekről", és a testület továbbra is bízik abban, hogy Lagarde "képes kötelezettségeit teljesíteni" - mondta Gerry Rice, az IMF szóvivője. Az IMF-vezér ügyében a kormánytagok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) hoz majd ítéletet. Amennyiben Lagarde-ot bűnösnek találják, egy év szabadságvesztéssel és 15 ezer eurós (4,7 millió forintos) pénzbüntetéssel is sújthatják. A CJR még 2014 augusztusában indított előzetes eljárást Lagarde ellen az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben. A párizsi fellebbviteli bíróság 2014-ben úgy döntött, hogy az üzletembernek vissza kell fizetnie az államnak a teljes összeget. A vitatott kártérítési ügy több mint húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a marseille-i üzletember eladta az Adidasban birtokolt üzletrészét egy francia állami vállalatnak, amely az akkor még állami tulajdonban lévő Le Crédit Lyonnais bank érdekeltségébe tartozott. A bank később jóval drágábban adta a szóban forgó üzletrészt. Tapie emiatt éveken át perelte az államot, több pert meg is nyert, az államnak 135 millió eurós kártérítést kellett volna kifizetnie, de a fellebbezések késleltetették az ügy lezárását. Végül 2007-ben Christine Lagarde utasítása alapján választott bírósághoz fordultak a felek annak érdekében, hogy megegyezéssel zárják le az akkor 15 éve tartó pereskedést. A bíróság ekkor 403 millió euró kártérítést ítélt meg Tapie-nak, az akkori baloldali ellenzék feljelentése nyomán azonban a csalás gyanúja miatt indított eljárással semmissé vált az ítélet. A fellebbviteli bíróság ráadásul később úgy ítélte meg, hogy Tapie eredeti kártérítési kérelmét nem fogadhatta volna be a bíróság, miután az Adidas eladási ára - 2,085 milliárd francia frank - 1992-ben megfelelt a cég valós értékének, így a Le Crédit Lyonnais bank leányvállalata nem követett el hibát a felvásárláskor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.