Közélet

Az ÁGOTA-táborban szükség van a példaképekre

Az ÁGOTA-táborban szükség van a példaképekre

2016. július 27., szerda
Az ÁGOTA-táborban szükség van a példaképekre
agota_tabor_megnyito06_gs

A jubileumi évfordulót ünneplő ÁGOTA-tábor kapcsán Trócsányi László és Kiss-Rigó László más-más üzenetet tolmácsolt az állami gondoskodásban élő gyerekeknek. A megyés püspök azt kívánta a táborozóknak, hogy minél több élménnyel gazdagodjanak, az igazságügyi miniszter pedig azt javasolta nekik, higgyenek magukban és tanuljanak szorgalmasan.

A gyerekeknek szükségük van példaképekre.

Trócsányi László

szerint különösen igaz ez az állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett fiatalokra, akik jelenleg is nyári szünidejüket töltik a tíznapos ÁGOTA-táborban. Az igazságügyi miniszter szerint fontos, hogy ezek a követendő személyek olyan emberek közül kerüljenek ki, akik a jobbra törekedve, de nem mások kárán értek el sikereket az életben. Mint például

Kothencz János

, aki 20 éve fogalmazta meg a tábor gondolatát, s az ÁGOTA-alapítvány motorjaként, annak életre hívása óta a fiatalokért, a fiataloknak munkálkodik. "A fiataloknak - a példakép mellett - szükségük van önbizalomra, hiszen akinek ez nincs, nehezen boldogul majd az életben. Persze, tanulni is kell, a tudás gyarapítása és a képességek fejlesztése ugyancsak kulcsfontosságú"- hangsúlyozta.

agota_tabor_megnyito44_gs

Trócsányi László azt üzente az táborlakóknak: tanuljanak meg hinni önmagukban, ugyanis mind a magánéletben, mind pedig a szakmában az önmagukba vetett hit segít átlendülni a nehézségeken. "Nincsenek lehetetlen dolgok" - folytatta, az elért eredményekre pedig büszkének kell lenni. Úgy fogalmazott, az állami vezetőknek is van feladatuk a fiatalokkal, mégpedig az, hogy megteremtsék számukra a biztonságos környezetet az intézményben és annak falain kívül egyaránt. Szerinte partnerként kell tekinteni a gyerekekre, akik a megfelelő iránymutatással és segítséggel hasznos tagjai lesznek a társadalomnak. "Az ÁGOTA-tábornak közösségteremtő ereje van, a közösségnek pedig nagyon fontos szerepe van az egyén életében. Barátokat találhatnak itt, feldolgozhatják az őket nyomasztó gondolatokat, kérdéseket tehetnek fel az élménypedagógiai programokon. Szívesen visszatérek, mert felemelő érzés ennyi gyerekkel együtt lenni. Ma ízelítőt kaphattam ebből az élményből, megható volt. Legközelebb talán egy teljes napot is alkalmam lesz eltölteni közöttük."

agota_tabor_megnyito73_gs

Kiss-Rigó László

megyés püspök ezúttal nem üzenetet vagy jó kívánságokat hozott a tábor lakóinak, hanem köszönetét tolmácsolta az 1000 fős, jubileumot ünneplő közösségnek. A fiataloknak azt kívánta, minél több élménnyel gazdagodjanak, míg a tábori élet zökkenőmentes mindennapjaiért felelős önkénteseknek és ágotás munkatársaknak megköszönte, hogy az elmúlt napokban szeretettel dolgoztak a tábor sikeréért. "Az ÁGOTA mögött egy karizmatikus vezető áll, aki tartópilléreként dolgozik az ifjúságvédelemért. Az alapítványban az állami gondozottak segítése, támogatása, élményekhez juttatása történik - ez az, amit Kothencz János immár 20 éve csinál az egyházmegye tagjaként, de 10 éve az egyházmegye mint szervezet létrehozta a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató központot" - tért ki a megyés püspök arra, hogyan kapcsolódik össze a Szeged-Csanádi Egyházmegye az ÁGOTA-alapítvánnyal.

A jubileumi ÁGOTA-tábor a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával valósul meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.