Kultúra

Visszafordult a szabadtéri színpada, de nem a régi helyére került

Visszafordult a szabadtéri színpada, de nem a régi helyére került

2016. június 8., szerda
Visszafordult a szabadtéri színpada, de nem a régi helyére került
szabadteri01_gs

A változás okairól a játékok igazgatóját faggattuk. A hely nem lesz kevesebb, mert tavaly is a tér ugyanezen részén állt a színpad és a nézőtér.

Olvasóink meglepődve tapasztalták, ugyan idén már

visszafordítják

a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadát, mégsem pontosan ugyanott áll a színpad és a nézőtér, mint öt, vagy tíz évvel ezelőtt, közelebb vannak az Aradi vértanúk teréhez. A változások okait a

fogadalmi templom felújításánál

kell keresnünk. „A dómtól távolabb, az előlépcsők előtt építjük a színpadot, ez korábban a templom előtti megemelt beton részen volt, s az előlépcsőig tartott. A rekonstrukciót követően a mészkőburkolat és a mellvéd védettséget élvez, s abban egyeztünk meg, hogy oda nem megyünk vissza” – nyilatkozta lapunknak

Herczeg Tamás

, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója. Ez azt jelenti, hogy 180 fokban fordítják meg a mobil nézőteret és a mobil színpadot, ahol tavaly volt a színpad vége, most ott találhatóak a leghátsó széksorok. A lépcsőig építhetnek a menekülő útvonalat betartva, így végig önkormányzati területen maradnak. Hangsúlyozta, sem a színpad, sem a lelátó méretei nem változnak, a zenekarnak is jut elég tér. Az öltözői blokk a színpad mellé épült fel (a dóm rekonstrukciója előtt a templom előlépcsője alatt volt, tavaly pedig a Rerrich Béla téren), és egészen az árkádokig nyúlik. A szabadtéri előadásai

július 1-jén kezdődnek

Richard Wagner

A bolygó hollandi című romantikus operájával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.