Közélet

Szegedre jön Gyurcsány Ferenc – a párt programjának helyi változata csak 2019-re készül el

Szegedre jön Gyurcsány Ferenc – a párt programjának helyi változata csak 2019-re készül el

2016. június 6., hétfő
Szegedre jön Gyurcsány Ferenc – a párt programjának helyi változata csak 2019-re készül el
dk_sajttaj003kf

Többek között a dunaújvárosi időközi választás eredményéről is beszél a volt miniszterelnök. A pártprogram egyelőre országos szinten készült el, helyi adaptáció csak 2019-től lesz, addig a helyi DK-sok a szegedi MSZP-vel egyeztetnek. Binszki szót ejtett Tanács Eszter ügyéről is, amelynek szavazásán a szegedi DK-sok külön utat jártak.

„Szokásos országjáró turnéja keretében látogat Szegedre

Gyurcsány Ferenc

volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, s tart előadást június 9-én 18 órától” – jelentette be

Binszki József

, a Szeged-központú 1-es és 2-es Csongrád megyei választókerület DK-szervezetének elnöke. A párt vezetője utoljára 2014-ben járt a városban, hogy lakossági fórumot tartson. Ez alkalommal a Sokak Magyarországa programot mutatja be az IH Rendezvényközpontban, de szót ejt az aktualitásokról, így a

dunaújvárosi időközi választás eredményéről

, ahol ugyan a Fidesz jelöltje győzött megszerezve a szavazatok 36 százalékát, viszont a második DK-s jelölt közel két és félszer annyi voksot gyűjtött be, mint MSZP-s vetélytársa. A tervek szerint egyórás előadást tart Gyurcsány, majd ezt követően ugyanennyi idő jut a kérdésekre, a három helyi DK-s önkormányzati képviselő csak a hallgatóság soraiban lesz jelen. Binszki hozzátette, ugyan még nincsenek választások, de a „tábort egyben kell tartani”, szükséges, hogy már most kommunikáljanak a szimpatizánsokkal – s ebben Gyurcsány Ferencnek kiemelt a szerepe. „Szegeden sajátos helyzet áll fenn, az országot irányító pártszövetséggel (Fidesz-KDNP) szembenálló frakciószövetség (MSZP-DK-Együtt) irányítja a várost. Országosan arra készülünk, hogy leváltjuk a hatalmat, mi viszont helyi szinten maradni akarunk. A Sokak Magyarországa program az egész ország területére készült, s nem kizárólag egy településre. Később - 2019 után - valóban adaptálni kell majd ide is, de addig sok időnk van, most ez nem aktuális” – fogalmazott Binszki József, mikor a program helyi vetületeiről kérdeztük. „Aki ismeri a helyi közgyűlés viszonyait, az tudja, hogy a többség a három DK-s nélkül is megvan. Az egyező politikai vélemény megmutatása nemcsak nekünk, hanem a város vezetésében domináns MSZP-nek is fontos. Bizonyos kérdések azért kerültek, vagy nem kerültek napirendre, mert a DK-nak külön kérése volt ezzel kapcsolatban” – a városatya szerint úgy jó, ha ezek a viták nem a sajtó nyilvánosságán keresztül zajlanak. Megjegyezte, „vannak olyan ügyek –

mint Tanács Eszteré

-, amelyben nincs meg a konszenzus, de az egyik – a nagyobbik – oldal ragaszkodik ahhoz, hogy a közgyűlés elé kerüljön. Az ilyen esetekben lelkiismeretünknek megfelelő módon szavazunk” – mondta arról, amikor a

DK-s képviselők tartózkodással

fejezték ki véleményüket az egykori LMP-s pénzügyi bizottsági tag visszahívásával kapcsolatban. A SZEGEDma kérdésére elmondta, Gyurcsány csak a helyi DK-sokkal egyeztet a rendezvényt követően, civilekkel, politikusokkal nem, beleértve

Botka Lászlót

is.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.