Közélet

Országgyűlés: hatodjára módosíthatják az alaptörvényt

Országgyűlés: hatodjára módosíthatják az alaptörvényt

2016. június 7., kedd
Országgyűlés: hatodjára módosíthatják az alaptörvényt

Az Országgyűlés mai ülésén akár húsz előterjesztést is elfogadhat, így például kormánypárti képviselők kezdeményezésére a 2012-ben hatályba lépett alaptörvényt is módosíthatja, új különleges jogrendként létrehozva a terrorveszélyhelyzetet.

Az ülésnap reggel 9 órakor napirendi előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a szavazások követnek. A képviselők ekkor dönthetnek az alaptörvény hatodik módosításáról szóló kormánypárti javaslatról, amelyre a Fidesz-KDNP indoklása szerint azért van szükség, mert a honvédség csak egy, az alaptörvénybe foglalt, új különleges jogrend esetén válhat bevethetővé terrorveszélyhelyzetben. A parlament kétharmados többségének támogatásához kötött alkotmánymódosítás várhatóan a Jobbik álláspontján múlik majd, mivel a többi ellenzéki párt nem támogatja a módosítást. A Ház ezzel szemben valószínűsíthetően nagy többséggel fogadja majd el a belügyminiszter azon törvénymódosító csomagját, amely a hatóságok terrorizmus elleni hatékonyabb fellépését célozza. A jövő évi költségvetésről két lépésben szavaz az Országgyűlés. A mai szavazáson elsőként a nemzetgazdasági miniszter indítványához benyújtott módosító indítványokról döntenek, a zárószavazásra pedig hétfőn kerül sor. A 2017-es adócsomagról szintén ma határoznak. A kormány ebben a javaslatában kezdeményezi a baromfihús, a tojás és a friss tej áfájának öt százalékra, az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfájának 18 százalékra mérséklését. A határozathozatalok végén a nemzetgazdasági miniszter takarékszövetkezetek integrációját érintő törvénymódosítási javaslata kerül terítékre. A tárcavezető indítványa különleges jogrendben történő tárgyalását kérte, így az előterjesztést rögtön az összevont vita után el is fogadhatják a képviselők. Az ülésnap végén a jövő hétfőn elfogadni tervezett javaslatok bizottsági módosító javaslatairól tárgyalnak a képviselők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.