Sport

Mégis elbontanák az újszegedi teniszpályákat - a futópályával több embernek biztosítanának mozgást (FRISSÍTVE)

Mégis elbontanák az újszegedi teniszpályákat - a futópályával több embernek biztosítanának mozgást (FRISSÍTVE)

2016. június 14., kedd
Mégis elbontanák az újszegedi teniszpályákat - a futópályával több embernek biztosítanának mozgást (FRISSÍTVE)
teniszpalya05_gs

Bár a májusi akciótervben hangsúlyozottan szerepelt, hogy a Temesvári körút felőli oldalán elhelyezkedő teniszpálya-együttest nem érinti a Liget-projekt felújítása, az önkormányzat azonban mégis hozzányúlna a területhez.

Az újszegedi Erzsébet Liget általakításának idén májusban kiadott, majd a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság által

el is fogadott

akcióterületi terve ugyan nem érintette a Temesvári körúti teniszpálya-együttest, az önkormányzat a múlt héten levélben tájékoztatta az egyesületet, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis elbontanák a pályákat. „Valóban változott az álláspont: van is erről egy a városüzemeltetési irodától kapott levelünk, ami szerint augusztus 31-ével be akarják zárni, és az a szóbeli információ is eljutott hozzánk, hogy elbontják - vagyis szó szerint azt mondták, be fogják szántani... Semmilyen indoklást nem kaptunk mellé, el akarják dúrni ezt a sportlétesítményt, ami azért nem ötéves múltra tekint vissza. Azért is furcsa az egész, mert semmilyen előzménye nem volt. Korábbi leveleinkre soha nem válaszoltak, mi mindig nyitottak voltunk arra, hogyha az önkormányzat valamilyen díjat szeretne szedni. Végül kaptunk egy levelet, hogy havi másfél millió forintért bérelhetjük a pályát, ami kivitelezhetetlen, hiszen egyetlen teniszpálya sem tud ekkora bevételt termelni. Ezt követően kaptunk egy újabb levelet, mi szerint először szeptember 30-cal, majd augusztus 31-gyel elbontanák a pályát” - fogalmazott portálunknak a Szegedi Kinizsi Húsos Sport Klub elnöke,

Tóth Zoltán

. A patinás, több mint száz éves pályamúltra visszatekintő sporttelepen működő klub teljesen önfenntartó, ebből a szempontból is érthetetlen, hogy miért szúrja a szemét a városvezetésnek a pálya. „Minden dolgot úgymond magunknak kell kitermelni a tagdíjból. Mi fizetjük a vizet, a salakot, a felújításokat, tavaly másfél millió forintot költöttünk az épület felújítására. A városnak ez évek óta nem jelent anyagi terhet, mert ezt mi finanszírozzuk, mi csatornáztattuk be például, semmilyen pénzt nem kapunk” - tette hozzá Tóth Zoltán. Az egyesületnek 50-60 főből áll az állandó klubtagsága, de a pályákat a Forrás szállóból érkező vendégek is szokták használni, illetve kisebb versenyeket is rendeznek, amelyekhez biztosítják a pályát – mindezt ezen, a sok nagy csatát megélt pályán jelen állás szerint maximum augusztus 31-ig tehetik meg.

Minél többen használják a megújult Ligetet

Kedden délelőtt elértük az önkormányzatot: kérdéseinkre

Nagy Sándor

(Együtt) városfejlesztési alpolgármester válaszolt, aki elmondta, a Liget-projektnek az a célja, hogy növekedjen a zöld terület, miképpen az összes most futó városrehabilitációs tervezésnél kiemelt jelentőséggel bír ez a szempont. "A Liget egy nem elidegeníthető önkormányzati törzsvagyon, így fel sem merülhet, hogy bárkinek ezen tulajdona keletkezne. A kollégáim évek óta leveleznek az egyesülettel, hogy valamilyen módon igazolja a jogviszonyát, ez jelenleg egy ex-lex állapot, de ha akarnánk sem köthetnénk olyan szerződést a területre pont a törzsvagyon jellege miatt, ami bármilyen végleges használatot biztosítana. Az önkormányzati törzsvagyon esetében úgy szerződünk, hogy ha erre ráépít valaki, akkor felszólításra, kártalanítás nélkül lebontja azt, amit ráépített" - mondta el portálunknak Nagy Sándor. Bár az első tervekben nem szerepelt, hogy hozzányúlnának a teniszpályákhoz, a végleges diszpozícióban viszont már benne vannak a teniszpályák elbontásának tervei. A városfejlesztési alpolgármester hozzátette, azzal, hogy a Liget új funkciójának tervezésekor a rekreációt is figyelembe veszik a futópálya építésével, az a céljuk, hogy minél több ember mozgási lehetőségét biztosítsák. "Itt közel ötezer négyzetmétert használ húsz-harminc ember aktívan, ezzel szemben mi azt szeretnénk, hogy az a sok ezer szegedi, aki a Ligetbe kimegy, mind használhassa ezt a területet és az ott létrejövő új létesítményt” - indokolt Nagy Sándor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.