Hátország: megállíthatatlanok a szegedi fiatalok – Egerben is nyert a SZEAC U14

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szeac_u14_fb

Idegenben nyert a SZEAC U14: Paksi Péter legénysége egy góllal verte az Egert az NB I-ért zajló rájátszás második körének odavágóján.

A szegedi együttes már szerdán elutazott Heves megyébe, a csapat az éjszakát Egerszalókon töltötte. A csütörtök délelőtti összecsapást műfüvön, komoly hőségben játszották a felek, a SZEAC növendékeit azonban ez sem akadályozta meg abban, hogy már az első perctől kezdve magukhoz ragadják a kezdeményezést. A gárda több gólszerzési lehetőséget is kihagyott, amiben nagy szerepet játszott, hogy Csányi Ádám, Holcsik Bálint, Veszelka Milán és Mészáros Gergő a hét első két napján még Telkiben igyekezett bemutatni képességeit a korosztályos regionális válogatott tagjaként az MLSZ szakemberei előtt. Ahogy pedig az a futballban lenni szokott, a kimaradt helyzetek megbosszulták magukat, hiszen a 19. percben Juhász Bálint átlövésével megszerezte a vezetést az Eger. (1-0) Sőt, kettőre is nőhetett volna a differencia, de előbb Lakatos Péter hibázott ziccerben a hazaiaktól, majd nem sokkal később Horváth Kevin fogott ki egy tizenegyest, amit Ottlik Máté belépője nyomán fújt be a játékvezető.

Fordulás után sem állt vissza a szegedi alakulat, aminek a 66. minutumban lett meg az eredménye. Ekkor Csányi bólintotta a labdát a hálóba egy kapu előtti kavarodás során, majd hét perccel később, immár a találkozó hajrájában az addigra már helyzetek tömkelegét elpuskázó Vincze Zsombornak jött össze a gól. (1-2) A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a SZEAC játékosai három alkalommal is a kapufát találták el, még az egriek vezetésénél pedig a bíró nem adott meg egy jogosnak tűnő büntetőt, amikor Szabó Patrik kapus buktatta a tizenhatoson belül Vinczét.

A végeredmény ugyanakkor így is a Tisza-parti gárdának kedvez, amely vasárnap 15 órától Mórahalmon, a Móradomb körúti stadionban harcolhatja ki a továbbjutást a rájátszás 3. körébe. A másik ágon a Szolnok 1-0-ra verte az első meccsen a vendég Dabast.

Fiú labdarúgó U14-es NB II rájátszás, 2. forduló 1. mérkőzés:

Egri Sportcentrum SE – L-IT SZEAC 1-2 (1-0)
Eger, Északi Sporttelep, műfű. Vezette: Sveda Marcell (Tóth Márton, Nagy Gábor).
Eger: Szabó – Juhász B., Kacsó, Terjék, Varga, Trenka, Halász (Kis 58′), Juhász G. (Gáspár 70′), Kiss-Szemán, Molnár K., Lakatos (Tyukodi 78′). Vezetőedző: Székely Károly.
SZEAC: Horváth – Kovács V., Mészáros, Ottlik, Nagypál, Fazekas (Gera 52′), Török, Veszelka, Holcsik, Csányi, Vincze (Molnár B. 75′). Vezetőedző: Paksi Péter.
Gólszerzők: Juhász B. (19′), ill. Csányi (66′), Vincze (73′).
Sárga lap: Molnár K. (58′), ill. Török (76′).

Paksi Péter: “Hatalmas tartásról tettek tanúbizonyságot azáltal a srácok, hogy – a támadójátékot felvállalva – fordítani tudtak 1-0-ás hátrányból. Rendkívül jó a helyzetünk most ezzel az eredménnyel, de a mai meccs egyben azt is megmutatta a gyerekek számára, hogy hiába jobb egy csapat a másiknál, ez önmagában még nem elég egy sima mérkőzéshez. Az Eger például úgy vezethetett volna akár két góllal is a szünetben, hogy már az első félidőben is végig mi voltunk fölényben. Sokat tanultak az eddigi három rájátszásbeli találkozón a srácok, az pedig komoly fegyvertény, hogy idegenben meg tudták fordítani a mérkőzést. Sajnos többen is izomsérülésektől szenvednek a keretben, így most a következő feladat az lesz, hogy a vasárnapi visszavágóra mindenki egészséges legyen.”

Előző sztori

Szegedi gimnazistáké az Év diákvállalkozása

Következő sztori

Hidegfront érkezik a hétvégére