/

Folytatódik az orvosfizikusok képzése Szegeden + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

IMG_0564

Nemzetközi együttműködésben, a (HUSRB/1203/221/252) MEPHYSTE projekt keretén belül látja vendégül a Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinikája a hazai és szerbiai sugárterápiás központokból jelentkező orvosfizikusokat az „IMRT kezelések verifikációja” c. workshopra.

Az IMRT, vagyis intenzitás modulált sugárterápia egy olyan daganatkezelési technika, melynek során megközelíthető a modern sugárterápia kettős célja: homogén módon besugarazni a céltérfogatot, vagyis a tumort, és a környező egészséges tartományok dózisát alacsony értéken tartani. Ez utóbbi azért fontos, hogy minimálisra csökkenjen a (korai és késői) mellékhatások fellépésének valószínűsége.

A besugárzási tervek ellenőrzése a fizikusok feladata. A szükséges adatok gyors, biztonságos és pontos megméréséhez és feldolgozásához speciális mérő és kiértékelő szoftverekre is szükségük van.

Az Újvidéki Egyetem Természettudományi Kara, az Újvidéki Onkológiai Intézet, és a Szegedi Tudományegyetem részvételével megvalósuló projekt a sugárfizikusok képzését, egységes minőségbiztosítási eljárások kidolgozását tűzte ki célul. A 2016. június 4-én, Szegeden tartott képzés már a negyedik alkalom a projekt során, mikor a terápiás eljárások egy-egy területén elméleti előadásokban és gyakorlati bemutatókban összegzik a résztvevők a legkorszerűbb, legbiztonságosabb eljárásokhoz kapcsolódó fizikusi feladatokat. A képzés iránt nagy az érdeklődés Magyarországon, mert 2015. folyamán a TIOP 2.2.6. pályázati program keretében több milliárd forint értékben kerültek modern lineáris gyorsítók az ország egész területén a térségi és regionális onkológiai centrumokba, és ezeknek a készülékeknek, illetve az általuk lehetővé tett modern besugárzási technikáknak a beüzemelése jelenleg is zajlik.

A daganatos betegségek globális egészségügyi problémát jelentenek a fejlett országokban tekintettel arra, hogy ez a második leggyakoribb mortalitási ok.
A sugárterápia egy olyan fontos kezelési opció, amelyre a daganatos betegek több mint felének szüksége van. A sugárterápia minősége meghatározza annak hatékonyságát, azaz a gyógyulás esélye növelhető és a mellékhatások csökkenthetők fejlett sugárterápiás technikák használatával.

A workshop részletes programja ITT érhető el.

További információk a projekt honlapján.

no images were found

1203_husrb_logo_hu

1203_husrb_eu_logo_right_hu

1203_husrb_slogan_hu

Előző sztori

Navracsics: súlyos problémák terhelik az oktatást az EU-ban

Következő sztori

Exodus előtt a vajdasági és a kárpátaljai magyarság