Dacára a szoros első mérkőzésnek, a szegedi visszavágón esélyt sem hagyott az Eger a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem csapatának a 5. helyért rendezett párharcban.
A vendégek nem egész három perc elteltével már három találatra húztak el, majd a második negyedben 2-5 után ismét bemutattak egy erősebb periódust a Heves megyeiek, így a szünetre hat gól tátongott a két gárda között. (3-9) Bár a hazaiak mindent megtettek, innen már nem tudtak talpra állni, sőt, Dalmádyék az utolsó nyolc percben egyszer sem tudták megzörgetni a hálót, aminek köszönhetően még fölényesebbé vált az Eger győzelme.
A Szeged ezzel elvesztette a két győzelemig tartó párharcot, hiszen múlt szombaton szintén alulmaradt Kelemen Attila tanítványaival szemben. Az SZNVE így a hatodik helyet szerezte meg a női vízilabda OB I 2015/2016-os szezonjában.
Női vízilabda OB I rájátszás az 5-6. helyért, 2. mérkőzés:
Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem – ZF-Eger-EKF 5-14 (1-4, 2-5, 2-2, 0-3)
Szeged, SZUE. Vezette: Pásztor Antal, Berki András.
SZNVE: Szikora – Miklós D. 1, Dalmády P., Dalmády Sz. 2/1, Lengyel A., Lengyel Dom. 1, Tóth P. Csere: Tóth E. (kapus), Árkosy, Lengyel Dor., Rudics 1, O-Nagy. Vezetőedző: Barna Tamás.
Eger: Kiss – Zajácz 2, Szeredi 1, Parkes 2, Ráski 2, Czigány 3/2, Veréb. Csere: Miklós R. 2, Jenes 1, Pócsi, Szívós, Kékesi, Hornyák 1. Vezetőedző: Kelemen Attila.
Emberelőny: 10/1, ill. 4/2.
Ötméteres: 1/1, ill. 3/2.
Kipontozódott: Veréb (28′).
no images were found