Közélet

Még két alkalommal tartanak földárverést Csongrád megyében

Még két alkalommal tartanak földárverést Csongrád megyében

2016. május 18., szerda
Még két alkalommal tartanak földárverést Csongrád megyében
mezogazdasag_fold

Az idei évben még két földárverést tartanak Csongrád megyében az állami tulajdonú földterületek értékesítése érdekében, a legközelebbire május 20-án kerül sor. Több mint kétszáz, három hektár feletti földterületet árvereznek el, a kikiáltási ár összértéke 2 milliárd forint.

A 2015-ös és 2016-os év földérverési eredményeiről tartott sajtótájékoztatót a megyeházán

Juhász Tünde

kormánymegbízott. Mint megtudtuk, a kis- és közepes gazdaságok erősítése érdekében indított földvásárlási lehetőséggel Csongrád megyében átlag 1,6 millió forint/hektárért tudták értékesíteni az állami tulajdonú földeket, több mint 17 ezer hektárt sikerült eladni az eddigi két árverésen. Összességében a meghirdetett terület kétharmada kelt el, az árveréseken mintegy 10 százalékkal magasabb vételár alakult ki, mint a kikiáltási ár. Csongrád megyében a nagyobb területű, magasabb kikiáltási árú, jobb minőségű földek iránt érdeklődtek a gazdák - mondta a kormánymegbízott.

foldarveres_sajttaj002kf

"2015-ben 603 földrészletet hirdettünk meg, ennek a teljes területe közel 11 285 hektár volt, a teljes kikiáltási ár pedig több mint 15 milliárd forint volt. Az árverések végén elmondhattuk, hogy 372 földrészletet tudtuk sikeresen eladni, ennek területe több mint 7900 hektár, vagyis 11 milliárd forint értékű földterületet árvereztünk el. A decemberi árveréseken 505 fő regisztrált, a megyében átlagosan egy hektár állami földterület 1,5 millió forintért kelt el" - ismertette az első földárverés számadatait Juhász Tünde. Idén márciusban, vagyis a második árverésen 155 földrészletet sikerült értékesíteniük, vagyis több mint 3000 hektárnyi területet adtak el 6 milliárd forint feletti értékben. Juhász Tünde arra is felhívta a figyelmet: folytatódnak a földárverések, május 20-án összességében 2000 hektár feletti területet árvereznek el, ezekre lehet licitálni. Ahogyan eddig, úgy ezúttal is Szegeden és Hódmezővásárhelyen bonyolítják le a nyilvános árveréseket. A Földet a gazdáknak! program korábbi árverési fordulóhoz képest nincs változás a részvétel feltételek tekintetében, helyben lakó földművesként nyilvántartott magánszemélyek licitálhatnak regisztráció után, a benyújtott igazoló dokumentumok felmutatásával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.