Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Sport

Labdarúgás: elérte a célját első felnőtt idényében Kecskés Ákos

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

kecskes_akos_kupadonto

Szomorúan ért véget a szezon Kecskés Ákos számára: a Tisza Volán SC nevelése az Újpesttel Magyar Kupa döntőt játszhatott a Ferencváros ellen, azonban a hajrában született fejesgól megpecsételte sorsukat. A liláknál a szezont az Atalanta kölcsönjátékosaként töltött védővel összegeztük idényét.

Gera Zoltán fejesgóljával a Ferencváros nyerte meg a Groupama Arénában megrendezett Magyar Kupa döntőjét: a fővárosi derbin ugyan kiegyenlített meccset játszott egymással az Újpest és a Fradi, de végül a zöld-fehérek örülhettek. A negyedik kerületi csapatban végig a pályán volt Kecskés Ákos, a SZEOL SC nevelése.

„Nyugat-európai top bajnokságokban is megállta volna a helyét a meccs, mind a színvonalát, mind a közönséget tekintve, remek hangulat volt. Kiélezett meccsen hiába játszottunk nagyon jól, nem voltunk eléggé konkrétak elöl, ez a végén sajnos meg is látszódott. Főleg azért is fájó ez a vereség, mert annál a szögletnél, amiből a gólt kaptuk, nekünk kellett volna kirúgással jönnünk, de sajnos ilyen a futball, ezzel nem tudunk mit csinálni” – tekintett vissza a szombati kupadöntőre Kecskés Ákos, az Újpest védője.

A húsz éves hátvéd az olasz Atalantától került kölcsönbe az Újpesthez: nem titkoltan azzal a céllal érkezett a lila-fehér klubhoz, hogy minél többet játszhasson a felnőttek között, hiszen a Serie A-s csapatnál a legtöbbet a Primavera, azaz az utánpótlás-együttesnél lépett pályára. Végül 13 meccsen kapott szerepet kezdőként, hét bajnokin és hat kupameccsen szavazott bizalmat a kezdő sípszótól Nebojsa Vignjevic a védőnek. Kecskés Ákos végül az Újpest utolsó hat bajnokiján egyaránt kezdő volt, így a tavaszi idény végére sikerült bejátszania magát a lilák kezdőcsapatába. „A törökországi és a hazai felkészülési meccseken majdnem mindegyiken kezdő voltam, nyolcból hét meccsen kezdőként kaptam szerepet. A tavasz elején a kupameccsen is kezdtem, majd a harmadik fordulóban a Debrecen ellen játszottam 70 percet, majd egyre többet és többet töltöttem a pályán, a végére stabil játékos lettem, úgy gondolom, ezt meg is tudtam hálálni a csapatnak és a stábnak is. Ez volt az első hivatalos felnőtt szezonom, a végére sikerült kitűznöm azt a célt, amit szerettem volna elérni, így alapjában véve boldog vagyok” – fogalmazott portálunknak Kecskés Ákos.

A klubidény a szombati kupadöntővel véget ért, azonban a szegedi nevelésű védő számára nincs sok idő a pihenésre: behívót kapott a magyar U21-es válogatottba, amellyel keddtől péntekig készül közösen. Ennek részeként pénteken az Európa-bajnokságra készülő felnőtt válogatottal is megmérkőzik az U21-es csapat pénteken, Ausztriában. „Egyelőre még nem koncentrálok a jövőre, majd ezt követően beszélek a családommal és a menedzseremmel, hogy hogyan is legyenek a továbbiak. Én jól éreztem magam Újpesten, meglátjuk, hogy alakul a jövő” – tért ki karrierje folytatására Kecskés Ákos.

Ez volt az első olyan idény, amelyben 12 csapat szerepelt a honi élvonalban: a létszámcsökkentéssel szűkült a játékos piac is, a szezon végeztével azonban arra kértük a SZEOL nevelését, hogy összegezze, milyen színvonalat képvisel az NB I. „Nem tudtam belekóstolni abba az NB I-be, ami tavaly volt, de ahogy beszéltem a többi játékossal, mindenki úgy látja, hogy sokat erősödött az élvonal, besűrűsödött a mezőny. Mindenki sokkal agresszívabban játszik, szerintem felfelé halad az NB I. Bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban, bár vannak hullámvölgyek a meccsek között, ha minden meccs olyan lenne, mint mondjuk a fővárosi derbi, az sokat segítene. A jövőben több ilyen meccs lehet, ott van például a Videoton is, úgy gondolom, jó úton van a liga” – összegzett Kecskés Ákos.

Sport

Már keményen edz a MOL-Pick Szeged csapatkapitánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged csapatkapitánya a klub hivatalos oldalának adott interjújában a felkészülésről is beszélt. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Sport

Az előző szezon bajnokától igazolt kapust a Szeged-Csanád GA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Varga Bence a kék-fekete-zöldek első nyári igazolása.

Tovább olvasom

Hírzóna

Új sportágban remekeltek a szegedi tollaslabdázók

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Párosban megnyerték a magyar pickleballbajnokság első fordulóját.

Tovább olvasom

Aktuál