Írjon nekünk

Közélet

Kulcskérdés a birtokvédelem – a szegedi jegyző miatt tíznapos késedelmet szenvedtek a Cserepes sori kereskedők

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

demonstracio_cserko32_gs

Mivel Cserepes sori kereskedők által benyújtott birtokvédelmi eljárások kapcsán felmerül a hivatali visszaélés gyanúja, az ügyészséghez fordul Szabó Bálint. A piacosok egy részét képviselő jogász sajtótájékoztatóján közölte, Mózes Ervin figyelmen kívül hagyta a vonatkozó kormányrendelet előírásait, végül a kormányhivatal zárta ki a címzetes főjegyzőt a birtokvédelmi eljárásokból.

Ahogy beszámoltunk róla a május elején indított mintegy negyven birtokvédelmi eljárásból kizárta Mózes Ervin címzetes főjegyzőt a kormányhivatal, és a makói jegyzőt jelölte ki az eljárások lefolytatására. „Azt gondoljuk, hogy Mózes Ervin nemcsak tisztességtelenül, hanem vélhetően jogszerűtlenül is, a vonatkozó kormányrendelettel ellentétesen járt el. Azt is vélelmezzük, hangsúlyozva, hogy nem akarjuk a címzetes főjegyzőt bűncselekménnyel vádolni, hogy megvalósulhatott a hivatali visszaélés bűntette is a szegedi városházán” – közölte Szabó Bálint, a Cserepes sori kereskedők ügyét felvállaló jogász. Hozzátette, mivel felmerül a hivatali visszaélés gyanúja, ez utóbbi ügyben az illetékes hatósághoz, az ügyészséghez fordul.

A jogász emlékeztetett, hogy azok a kereskedők, akiknek felmondták szerződésüket, május első napjaiban a polgármesteri hivatalban a jegyzőhöz fordultak, birtokvédelmet kérve, és már akkor jelezték, hogy a 17/2015. (II. 16.) Kormányrendelet 10. paragrafusa alapján a jegyzővel kapcsolatban kizárási ok áll fenn, ezért kérték, hogy az ügy iratait továbbítsa a kormányhivatalhoz. „Egyértelműen fogalmaz a kormányrendelet: ha önkormányzat vagy annak szerve érintett egy birtokvédelmi vitában, a jegyző egy dolgot tehet, hogy megállapítja a kizárási okot és felterjeszti az illetékes kormányhivatal felé. Ha ezt vitatja is Mózes Ervin, akkor egy másik pont érvényes rá megítélésünk szerint, nevezetesen az is kizárási ok, ha az adott ügy elfogulatlan és pártatlan megítélése nem várható el a jegyzőtől” – részletezte Szabó, aki szerint mindkét kizáró ok fennáll a címzetes főjegyző esetében.

Mózes Ervin azonban nem így értékelte a helyzetet, a birtokvédelmi kérelmet benyújtó pavilonosoknak elkezdték kiküldeni az értesítéseket, amelyben időpontokat is kaptak, hogy az érintettek mikor jelenjenek meg a polgármesteri hivatalban az eljárás miatt. Erre tekintettel május 9-én, a piacosok tüntetéssorozatának megkezdésekor hivatalos úton újabb megkereséssel éltek a címzetes főjegyző felé, arra lettek volna kíváncsiak a kereskedők, hogy miért gondolja Mózes azt, hogy nem áll fel vele szemben hivatalos kizárási ok. Erre a levélre nem kaptak választ a piacosok, így szerdán a hivatal által megadott időpontban megjelentek a hivatalban az értesített kereskedők, és akkor derült ki, hogy egy nappal korábban a Csongrád Megyei Kormányhivatal kizárta a szegedi jegyzőt az eljárásból.

„Mondhatnánk, hogy ezzel nyertünk egy csatát, de az idő sürget. A kereskedőknek – akik megkapták a felmondásukat május 31-i határidővel – kulcskérdés a birtokvédelem, ha ugyanis megtámadjuk a felmondást a bíróságon, akkor a birtokvédelmi eljárás eredménye fogja eldönteni, hogy május 31-e után ott lehetnek-e a kereskedők a Cserepes sori piacon vagy sem” – közölte Szabó Bálint. A városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján a jogász magánvéleményének is hangot adott: szerinte jogszerűtlenül járt el a jegyző, mert figyelmen kívül hagyta a vonatkozó kormányrendeletet. Ezzel együtt tisztességtelen is volt, mert nem értesítette a kizárásáról a beidézett kereskedőket, akik szomszédjaikkal egyetemben bezárták pavilonjaikat, hogy részt vegyenek a birtokvédelmi eljárás lefolytatásában, ami el is maradt.

„Ezekkel a kereskedőkkel úgy látszik, hogy már nem csupán a Cserepes sori piac többször hazugságon kapott ügyvezetője packázik, hanem úgy látszik, ebben a játékban sajnos társai is akadnak, bekapcsolódott az ügybe a szegedi városháza és az azt irányító Mózes Ervin is” – összegzett Szabó Bálint jogász, ezért arra kérte a jegyzőt, szólaljon meg az ügyben, míg Botka László polgármestertől arra kíváncsi, hogy helyén maradhat-e Mózes, és lesz-e ennek az ügynek bármilyen szankciója

Kérdésünkre Szabó elmondta, a makói jegyző egyelőre még nem értesítette a birtokvédelmi kérelmet első körben benyújtó 38 kereskedőt. További piacosok is tervezik ennek az eljárásnak az elindítását, ám az elmúlt napok tapasztalatai szerint felmerül a kérdés, hogy mi lenne a sorsa ezeknek a kérelmeknek, hiszen a május első napjaiban elindított eljárások esetében tíznapos késedelmet szenvedtek az érintettek.

Frissítve: Mózes Ervin cáfolja, hogy visszatartotta volna az iratokat

Az ügyben Mózes Ervin címzetes főjegyző a Délmagyarországnak azt mondta: A kereskedők birtokvédelemről szóló iratai május 4-én érkeztek meg a polgármesteri hivatalhoz, és ő még aznap jelezte a kormányhivatalnak, hogy a beadványok tartalmaznak olyan részeket, amelyekben esetlegesen felmerülhet az elfogultság. Azt is közölte viszont, hogy az ügyben sem ő, sem a munkatársai nem elfogultak, és a kormányrendelet által meghatározott abszolút kizárási okok sem állnak fenn. Állítása szerint május 5-én értesítette a 38 kereskedőt, hogy az ügyben május 11-én és 12-én akarnak tárgyalni velük. A két időpont közötti időszak a tárgyalásra való felkészülési idő volt.

Mózes Ervin továbbá közölte, május 11-én reggel kapta meg a kormányhivatal határozatát, miszerint az ügyből esetleges elfogultság miatt mégis kizárták, amit szakmai indokkal nem magyaráztak, de tudomásul vette. Ezért már csak az első tárgyalási napon tudták közölni a kereskedőkkel, hogy az eljárást a makói jegyző folytatja le. Szó sem volt tehát arról, hogy szándékosan tartotta vissza beadványaikat, vagy ne jelezte volna észrevételeimet a kormányhivatalnál – fogalmazott a napilapnak.

Kommentek

Hírzóna

Polgárőr város lett Sándorfalva

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szatymaz a Polgárőr Község kitüntető címet vehette át.

Tovább olvasom

Hírzóna

Több a bölcsődés Apátfalván, de kevesebb az óvónő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A képviselő-testület egyhangúlag módosította a település idei költségvetését.

Tovább olvasom

Hírzóna

Négytagú banda őrjöng éjszakánként Mindszenten

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Hangosan bőgetik a leszakadt kipufogójú, sokszor műszaki vizsga nélküli autójukat.

Tovább olvasom

Aktuál