Írjon nekünk

Gazdaság

Fazekas: az uniós mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét 2020 után is meg kell őrizni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Az európai uniós mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét 2020 után is meg kell őrizni, az agrárszektorban bármilyen új feladat csak újabb forrásokból finanszírozható – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden az uniós szakminiszterek informális hollandiai tanácsülését követően.

A tárcavezető az MTI-nek nyilatkozva fontosnak nevezte, hogy az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) két erős pilléren nyugodjon: a vidékfejlesztési támogatásokon, valamint a közvetlen kifizetéseken. Utóbbira a gazdáknak nagy szükségük van, és azt meg is érdemlik – mondta. Megjegyezte, hogy az uniós tagállamok közkiadásainak jelenleg kevesebb mint 1 százalékát kapják a mezőgazdaság támogatására a földművesek. A Közös Agrárpolitika pedig a tagországok összkiadásain belül nagyjából 0,4 százalékot jelent, ami lényegesen kevesebb, mint amit más ágazatok kapnak – tette hozzá a miniszter. Mint mondta, a magyar kormány álláspontja szerint az agrárszektorban bármilyen új feladat csak újabb források bevonásával finanszírozható. Fazekas Sándor emellett kijelentette, jól látható, hogy a “hirtelen, drasztikus változások” milyen piaci zavarokhoz vezetnek, ezért fontos, hogy az Európai Bizottság alapos elemzéseket végezzen, mielőtt reformintézkedéseket hozna.

A földművelésügyi miniszter elmondta, hogy a találkozón szóba került a nehéz helyzetben lévő magyar tejtermelők ügye, s ez külön napirendi pont lesz a következő mezőgazdasági és halászati tanácsülésen. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókra válaszul elrendelt mezőgazdasági exporttilalom nagymértékben hozzájárult a piaci válsághelyzet kialakulásához. “Nem hagyhatjuk magukra a termelőket, ne az uniós gazdák fizessék meg az orosz embargó költségeit” – mondta Fazekas Sándor, aki tárgyalásokat folytatott holland, osztrák, bolgár, szlovén, román, ciprusi és horvát kollégáival, valamint a 2016 második fél évében soros EU-elnökségi pozíciót betöltő Szlovákia agrárminiszterével.

Hírzóna

Több mint 30 ezer vasutas részesül többletjuttatásban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A közszolgáltatási feladataiban legnagyobb szerepet vállaló, nem vezető állású munkavállalók kapják meg.

Tovább olvasom

Hírzóna

Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A legnagyobb rohamra december 20-23-a között számítanak az áruházak.

Tovább olvasom

Hírzóna

Varga Mihály: Újabb gazdaságvédelmi akcióterv készül

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ami további adócsökkentést és adóadminisztráció-mérséklést jelent.

Tovább olvasom

Aktuál