Írjon nekünk

Gazdaság

60 milliót költhetnek a Belvárosi híd javítgatására idén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

belvarosihid_ia

Három tartózkodás mellett támogatta a jogi bizottság többsége a Belvárosi híd idei javításai munkálataira vonatkozó előterjesztést. Köztudott, hogy milliárdos nagyságrendben kellene költeni a Tisza fölötti átkelőre, a 60 milliós keretből csak a legsürgetőbb munkákra futja.

Szegedi idei költségvetésében 60 milliót különítettek el a Belvárosi híd felújítására, a jogi bizottság elé került árajánlat szerint nettó 40 millió 166 ezer forintot, azaz bruttó 51-et költenének a munkálatokra, ami tervezési és kivitelezési feladatokat egyaránt tartalmaz, de a tartalék kerettel együtt a teljes 60 millió forintot felhasználhatnák. Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője a benyújtott árajánlatban leírta, hogy becsült mennyiségeket és árakat is tartalmaz a dokumentum, illetve mivel előre nem tervezhető költségek is megjelenhetnek, tartalékot is képeztek, ez utóbbit pótmunka elrendelésével javasolják elvégeztetni szükség esetén.

A kivitelezési feladatok többek között szerepel a járdaszélek, a járdák és lépcsők felületeinek javítása; az ártéri híd vasbeton pályalemezének alsó felületének javítása; a mederhíd esetében pedig annak ellenőrzése és eseti javítása. A Móra-parki feljáróhíd korlátját is lefestik, két mozgó sarut is felújítanak, és több helyen a korrózióvédelemről is gondoskodnak. Az előterjesztésből kiderül az is, hogy a forgalomkorlátozással járó munkálatokat augusztus 20-áig, míg a többit november végéig végeznék el.

jogi_biz_ules02_gs

Tavaly 50 milliós keret állt rendelkezésre, akkor is csak a legsürgetőbb – főként a balesetveszély elhárítására irányuló – munkálatokra biztosított pénzt az önkormányzat, nincs ez idén se másként. A jogi bizottság ülésén a Fidesz-L.É.T.-es Rózsavölgyi József azt vetette fel, hogy ezúttal is a turistaszezon idején zajlanak majd a forgalomkorlátozással járó munkák, amire Nagy Sándor alpolgármester azt jegyezte meg, hogy most hétvégén is le volt zárva a Hídivásár miatt a híd, mégis mindenki boldog volt… Hozzátette, iskolaszünet idején érdemes a javításokat elvégezni, akkor ugyanis kisebb a forgalom, másrészt pedig a kedvező időjárási viszonyokat is megkívánják az egyes munkafolyamatok.

A KDNP-s Póda Jenő arra volt kíváncsi, nem lenne-e érdemes összegyűjteni a forrásokat, és teljes műszaki tartalommal felújítani a hidat akkor, amikor már megépül a harmadik Tisza-híd. Erre Binszki József DK-s bizottsági elnök megjegyezte, hogy hamarabb lesz déli Tisza-híd, minthogy 60 milliónként összegyűljön a szükséges milliárdos nagyságrendű összeg, amit a Belvárosira kellene költeni. Német Ferenc külsős bizottsági tag pedig arra hívta fel a bizottsági tagok figyelmét, hogy az elmúlt években azt tapasztalhatták a közlekedők, hogy napokig semmilyen munkálatok nem folytak a hídon, ami irritálta a szegedieket. Ezzel Binszki is egyetértett. Az előterjesztést végül hat igen szavazattal, Póda Jenő, Rózsavölgyi József és Német Ferenc tartózkodása mellett fogadta el a jogi bizottság.

Kommentek

Hírzóna

Mezőgazdasági összeírást tartanak Csongrádban (is)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A megyében harminc település érintett.

Tovább olvasom

Gazdaság

Csongrád megyei vállalkozók véleményére kíváncsi a megyei önkormányzat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Csongrád Megyei Önkormányzat a cégvezetők segítségét kéri abban, hogy egy mondatos válaszukkal segítsék a megye befektetésösztönzési tevékenységét.

Tovább olvasom

Hírzóna

Sertéstelepet avatott az agrárminiszter Mindszenten

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A kisméretű gazdaságok fontos alappillérei a magyar mezőgazdaságnak.

Tovább olvasom

Aktuál