Közélet

340 ezer forintot követel az SZTE Szalai Balázstól

340 ezer forintot követel az SZTE Szalai Balázstól

2016. május 22., vasárnap
340 ezer forintot követel az SZTE Szalai Balázstól
szalai balazs_k04kf

Megsértette a Szegedi Tudományegyetem jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát Szalai Balázs a HÖK-választások tisztaságát firtató cikkével – mondta ki a Szegedi Ítélőtábla tavaly ősszel. Az újságíró ellen az universitas végrehajtást kért, 340 970 forintot követelnek tőle. Szalai a neten gyűjt, mint mondja, nem arról van szó, hogy nincs ennyi pénze, hanem elvekről is, így aki úgy érzi, hogy nincs átlátható hallgatói önkormányzat kritika nélkül, támogathatja őt.

Jövő hét szerdáig kell a bírósági végrehajtói felhívás szerint

Szalai Balázsnak

340 970 forintot kifizetnie, ami 200 ezer forint nem vagyoni kártérítésből és 115 ezer forint perköltségből tevődik össze. Mindezt egy cikk miatt, amiért először

Török Márk

EHÖK-elnök kezdeményezett eljárást, majd miután elkaszálták a beadványt már maga az egyetem perelte be a blogot, az universitasnak az ítélőtábla igazat adott. „

Csalnak-e még a szegedi HÖK választáson?

” címmel tett közzé anyagot az Átlátszó Oktatás blog még 2013 őszén, melyben a választások tisztaságát több aspektusból is megkérdőjelezte a cikkíró. Első körben

Török Márk

EHÖK-elnök terelte jogi útra a dolgot, aki jó hírnevének megsértése miatt indított eljárást, de a Szegedi Törvényszék ítélete szerint nem sértette a Szegedi Tudományegyetem jó hírét az Átlátszó Oktatás blog, így az egyetemet a 40 ezer forintos perköltség megfizetésére kötelezte. Ezzel akár le is zárulhatott volna az ügy, ám később már maga az SZTE indított pert azzal az indokkal, hogy a címadásban a blog szerkesztői csalást sugalmaztak, míg az Átlátszó szerint csupán a korábbi évekkel vetették össze a tavalyi választások lebonyolítását, és arra a következtetésre jutottak, hogy nagyon könnyű csalni.

A Szegedi Ítélőtábla 2015. szeptember 2-i jogerős ítéletével

megváltoztatta az elsőfokú döntést, és azt állapította meg, hogy Szalai Balázs megsértette a Szegedi Tudományegyetem jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal a valótlan tartalmú állításával, hogy az SZTE hallgatói önkormányzati választásain csaltak 2013. évet megelőzően. Szalai portálunknak elmondta, az ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel éltek a Kúriánál, de még nem született döntés az ügyben.

Álláspontjuk szerint

az a fő kérdés, hogy lehet-e kritizálni a választási rendszer visszásságait. A Szegedi Ítélőtábla úgy értékelte, nem csalás az, hogy más karon indult két jelölt, mint ahol indulhat, ez csupán „eltérő jogértelmezés” és nem csalás volt. Az Átlátszó szerint ugyanakkor egy újságcikkben nyugodtan le lehet írni, hogy ez bizony csalás, még ha ez fáj is az egyetemnek. A HÖK ügyvédje megindította a végrehajtást, ezért kell jövő hét szerdáig kifizetnie 340 970 forintot Szalai Balázsnak.

szalai balazs birosagi vegrehajtoi felhivas

„Itt elsősorban elvekről van szó, jelzésértékű lenne, ha összegyűlne a pénz a megadott határidőig. Kiderülne belőle, mennyire foglalkoztatja a közvéleményt, hogy vajon miként is lehet bírálni a hallgatói önkormányzat működését, s mennyire kell ügyelni arra, hogy milyen szavakat használ az ember egy cikkben. Már érkeztek utalások, de hétvégén nem frissül a számla, nem tudom megmondani, hogy mennyien támogattak eddig” – mondta el Szalai. „Aki úgy érzi, hogy nincs átlátható hallgatói önkormányzat kritika nélkül, a következő számlaszámon tud segíteni: 11600006-00000000-58600836 Köszönet!” – írja közösségi oldalán, és szerdáig várja a felajánlásokat. Egyébként nemcsak az Átlátszó foglalkozott ez EHÖK-kel, és nem is elsőként, íme a hírTV 2011-es anyaga: https://www.youtube.com/watch?v=2aHO9ydsyic

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.