Bulvár

Vádat emeltek a Széchenyi téri szobrot megrongáló kiskunfélegyházi fiatalok ellen

Vádat emeltek a Széchenyi téri szobrot megrongáló kiskunfélegyházi fiatalok ellen

2016. április 26., kedd
Vádat emeltek a Széchenyi téri szobrot megrongáló kiskunfélegyházi fiatalok ellen

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a két kiskunfélegyházi fiatalemberrel szemben, akik 2015. szeptember 23-án követtek el bűncselekményt Szegeden.

A vádirat szerint a vádlottak a fenti napon éjfélt követően a Széchenyi téren haladtak ittas állapotban, amikor is egyikük felmászott a téren a Kárász utca felől levő Szent István és Boldog Gizella szoborcsoportra. A vádlott ott pózolni kezdett, majd a szoborcsoport részeként, a szobor talapzati részéhez rögzített fémkardot letörte, s a letört szobordarabbal egy közeli bokorba esett. Ezt követően felkelt és a kardot a feje fölött tartva tovább bohóckodott addig, amíg a járókelők rá nem szóltak. A vádlottak ezt követően az eltört szobordarabot hátrahagyva megpróbáltak elmenekülni a helyszínről, ám őket a cselekményt észlelők követték és a rendőrség kiérkezéséig visszatartották. A szoborra felmászó vádlott társa mindvégig jelen volt a cselekmény alatt, biztatta őt, illetőleg fényképezte, bátorítva őt cselekménye elkövetésében. A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A vádlottak cselekményükkel mintegy 254 ezer forint kárt okoztak a szobor fenntartásáért felelős gazdasági társaságnak, amely kár az eljárás során nem térült meg. Az ügyészség a vádlottakat garázdaság vétségével, valamint rongálás vétségével vádolja. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.