A négyfelvonásos Verdi-opera mélyére nyúlt Toronykőy Attila rendező és Pál Tamás karmester, az eredeti történetet komolyan véve visszakerültek az előadásba azok az áriacifrázások is, melyeken keresztül az énekesek megcsillogtathatják kreativitásukat. A rendezővel beszélgettünk.
Toronykőy Attila örül, ha operáról van szó, a Szegedi Nemzeti Színházban nem csak vígoperai előadásokban gondolkodnak. A trubadúr valódi Verdi-darabként köszön vissza a szegedi színpadon, amit hosszú előkészítési munka előzött meg. “A szegedi színházban más teátrumokkal ellentétben az a jó, hogy van lehetőség műhelymunkára is. Pál Tamással már tavaly nyáron megbeszéltük a darab koncepcióját, megkezdtük a zenei próbákat és azt is átbeszéltük, melyik szereplő milyen mondatokat mond és miért. Luna grófja általában mérges, rossz ember szokott lenni, pedig ő énekli a legdallamosabb áriákat. Ebből úgy gondoltuk, ő valószínűleg Manrico-nál, a trubadúrnál is szerelmesebb Leonorába. Manrico egyébként is inkább önmagáról énekel” – engedett betekintést a rendező a próbákat megelőző munkafolyamatokba.
Természetesen az ötletelésből a szereplők sem maradtak ki, közösen nyúltak a darab mélyére. Minden szereplő áriáján átrágták magukat, megtárgyalták milyen szenvedéllyel töltötte meg annak idején Verdi a karaktereket és azt is, milyen korúak lehettek. “Azucena-ról mindenki azt gondolja, hogy egy hatvan év körüli öregasszony, ám kiderült, egy 35 év körüli nő. Manrico sem egy 30 éves férfi, hanem egy 19 év körüli fiatalember, aki csak élvezi az életet. Egészen ilyen mélységekig mentünk el.”
Toronykőy Attila hangsúlyozta, a rendezésnél a zenéből indultak ki. Az eredeti cselekménynek megfelelő korban játsszák a darabot, különböző színpadi megoldásokkal azonban éreztetik, hogy 2016-ban készült az előadás, látványában mai produkcióra számíthatnak a nézők. “Azt a fajta vizualitás, ami a ma emberét éri, nem akartuk kihagyni az előadásból. Ugyanakkor felgyorsítani sem akartuk a cselekményt, ezt inkább arra használjuk, hogy átszűrjük az egyik jelenetet a másikba, annak érdekében, hogy a nézők folyamatában lássák az eseményeket a díszletek átrendezésével együtt. Ettől lesz modernebb, a mai nézőknek befogadhatóbb. A zenén és a szövegen ugyanakkor nem változtattuk” – folytatta a rendező.
Mivel Verdi alapkoncepcióját állítják színpadra, az eredeti történetet komolyan véve visszakerültek az előadásba azok az áriacifrázások, melyeken keresztül az énekesek megcsillogtathatják kreativitásukat. Verdinél szokás volt, hogy rábízta az énekesekre, hogyan díszítik másodszorra áriájukat, ezzel akart teret engedni tehetségüket. A márciusi sajtótájékoztatón Nadia Cerchez, Kónya Krisztina és a szegedi színpadon debütáló Tóbisz Titusz azt mondta, nagyon örülnek ennek az újításnak, ugyanakkor a rendező hozzátette, hangilag nagyon megterhelő feladat ez az énekesek számára. Leonora szerepében az operaénekesek négy áriát is énekelnek egymás után, amire Toronykőy elismerően annyit mondott: “le a kalappal előttük”.
A négyfelvonásos, olasz nyelvű operát április 8-tól láthatják a Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínházában. A kettős szereposztás szerint Luna grófját Kelemen Zoltán és Réti Attila, Leonorát Nadia Cerchez és Laczák Boglárka, Azucenát Laczák Boglárka és Wiedemann Bernadett, Manricot László Boldizsár és Tóbisz Titusz, Ferrandot Altorjay Tamás és Cseh Antal, Inezt Dobrotka Szilvia és Horák Renáta, Ruizt Bocskai István és Gulyásik Attila, a cigányt Taletovics Milán, a hírnököt pedig Szondi Péter játssza.
A trubadúr valódi Verdi-darabként köszön vissza a Szegedi Nemzeti Színház színpadán, amit hosszú előkészítési munka előzött meg – részletekért KLIKK: http://szegedma.hu/?p=622979
Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. április 2.
