/

PDSZ: sok száz iskolában több ezer tanár sztrájkolt pénteken

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pedagógussztrájk - Tiltakozó tanárok a miskolci Herman Ottó

Sikeresnek nevezte a pénteken tartott figyelmeztető sztrájkot Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke, aki szerint sok száz iskolában, több ezer tanár hívta fel a figyelmet az oktatás problémáira.

A PDSZ vezetője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, összesen három sztrájkolókkal szembeni fenyegetésről tudnak, két esetben polgármesterek próbáltak nyomást gyakorolni iskolaigazgatókra a sztrájk ellehetetlenítése érdekében, míg egy Baranya megyei egyházi iskolában egy püspöki állásfoglalásra hivatkozva kérték a tanárokat arra, hogy ne vegyenek részt a munkabeszüntetésben.

Mendrey László szerint a kormány várhatóan továbbra sem kezd majd érdemi tárgyalásokat a tiltakozó pedagógusszervezetekkel, így arra kérik tagságukat, hogy vegyenek részt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerdára meghirdetett egész napos, országos sztrájkján.

Előző sztori

Saját barátja orrát törte el lábbal egy szegedi férfi

Következő sztori

Kézilabda: nem borult a papírforma, döntőt játszik vasárnap a MOL-Pick Szeged