Sport

Labdarúgás: sorsfordító meccset vívhat a Szeged-Grosics a Szigetszentmiklós ellen

Labdarúgás: sorsfordító meccset vívhat a Szeged-Grosics a Szigetszentmiklós ellen

2016. április 1., péntek
Labdarúgás: sorsfordító meccset vívhat a Szeged-Grosics a Szigetszentmiklós ellen
szeged_2011_soroksar03_gs

A magyar válogatott barátságos meccse miatt az elmúlt héten nem rendeztek fordulót az NB II-ben, így két hetes szünet után folytatódik a másodosztályú bajnokság. A tavasszal még nyeretlen Szeged 2011-Grosics Akadémia a kiesés elől menekülő Szigetszentmiklós vendége lesz, így veszélyes túra előtt áll Klausz László együttese, amely azonban ha nem akar végleg leszakadni a tabella első felétől, akkor muszáj nyernie szombaton délután.

Nem úgy alakul eddig a tavaszi idény a Szeged 2011-Grosics Akadémiánál, ahogyan azt eltervezték: a téli szünetet a negyedik helyen töltő együttes a bajnokság második felében még nyeretlen, öt mérkőzésen csupán két pontot szereztek a szegediek, Germán Tamásék ráadásul három egygólos vereséget könyvelhettek el, majd hiába futballoztak fölényben a Soroksár és az Ajka ellen is, meg kellett elégedniük a döntetlennel mindkét meccsen. Ennek következtében már csak a 10. helyen áll a Szeged-Grosics, amely ahhoz a Szigetszentmiklóshoz látogat, amely bár négy helyezéssel hátrébb van a szegediekhez képest, ugyanakkor szintúgy ennyi pont is választja el a két együttest, tehát a vereség duplán fog fájni a szenvedő félnek szombaton. Az SZTK sincs jó passzban, sőt: a csapatot az idény közben ismét átvevő szegedi szakember,

Vágó Attila

tanítványai tavasszal szintúgy nem tudtak mérkőzést nyerni, egyúttal a győzelem ízét már egészen régen, egészen a kilencedik fordulóban érezhették meg utoljára: október elején az Ajka elleni hazai, 2-0-s siker óta nem tudott három pontot szerezni a Szigetszentmiklós, amely így a kiesést jelentő helyek környékén mozog, és a bent maradásért küzdhet a szezon hátralévő részében. A keret a télen nem túlságosan változott a csapatnál, többnyire fiatal játékosok érkeztek a csapathoz, míg

Póti Krisztián

és

Kollega Krisztián

személyében rutinosabb labdarúgók hagyták el a gárdát. A régóta húzódó nyeretlenségi sorozat mellett egy másik negatív adattal is bír a Szigetszentmiklós: ugyanis a legtöbb kapott gól is a csapat nevéhez fűződik, 37 találatnál senki sem kapott többet a bajnokságban. Két, mostanában nem jó passzban lévő csapat találkozik tehát a szigetszentmiklósi műfüvön szombaton, mindkét gárda számára nagyon sokat jelenthet az a három pont, amelyet a válogatott szünet után osztanak ki szombaton.

Online

Szombaton 16.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szigetszentmiklósi TK - Szeged 2011-Grosics Akadémia másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá Szeged!

„Nem történt semmi különösebb a munkában, a hétvégén játszottunk egy edzőmeccset a műfüves pályán, kifejezetten a Szigetszentmiklósra készülve. Azt gondolom a csapat játékban és hozzáállásban megtesz mindent a meccseken, sajnos a végjáték nem úgy alakul, ahogy azt szeretnénk, de erre most nagyobb figyelmet fordítottunk a héten. Sokat gyakoroltuk a támadások befejezését, hiszen abszolút nem alárendelt szerepet játszottunk az előző meccseken sem” - fogalmazott portálunknak a találkozó előtt

Klausz László

, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője. A szegediek számára nem csak a tabellán elfoglalt helyezés miatt lehet fontos a szombati mérkőzés, hanem azért is, mert a tavasszal rendre szoros mérkőzéseken maradtak alul, az pedig a morálnak és a harci szellemnek is jót tehet a folytatásra való tekintettel, amennyiben sikerülne idegenben győzelmet aratnia Szabó Péteréknek. „Igen, egyrészt a lelkeknek is jót tenne egy győzelem. Megszakadhatna ezzel a pechsorozatunk is, hiszen mostanában nem befele pattognak a kapufáról a labdák, egy-egy pontot szereztünk a játékunkkal, amivel egyébként nem volt probléma. Másrészt ha a tabellát nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy sorsfordító mérkőzés vár ránk ebből a szempontból is, ha esetleg rosszul sülne el, akkor ránk jöhetne szombati ellenfelünk. Ha mi el akarunk innen szakadni, akkor nagyon fontos lenne a győzelem” - fejtette ki a Szeged-Grosics mestere. Ugyanakkor a bajnokság ezen szakaszában nem tartogat könnyű feladatot egy olyan meccs, amikor a kiesés ellen küzdő csapat otthonában kell pályára lépni: a Szigetszentmiklós számára is fogynak a fordulók és egyre kevesebb a hibázási lehetőség, ez pedig megkettőzheti a vendéglátók motivációját. A Szigetszentmiklósnak is fontos ez a meccs, ha el akarják kerülni a kiesést, nekik sokkal égetőbb a meccs az ő szemükben. Nekünk más terveink vannak, nem az, hogy hátul helyezkedjünk el, így mindenképp a győzelem lesz a célunk szombaton” - válaszolta Klausz László. A Szeged-Grosics trénerének dolgát továbbra sem könnyítik meg a sérülések: a műtéten átesett

Mészáros Márk

visszatérésére még várni kell, a szünet alatt azonban nem jött rendbe

Andrei Coroian

problémája sem, sőt, a sérült szekció még gyarapodott, hiszen a fiatal

Zádori Krisztiánnak

a hasfalával akadtak problémái, az ő esetében sem elképzelhetetlen, hogy műtéti úton kell majd megoldani a sérülését.

Így játszottak a csapatok az előző fordulóban

Gyirmót FC Győr–SZTK ERIMA 2–2 (1–0)

Győr-Gyirmót, 1000 néző. Vezette: Gyarmati II Tibor (Huszár Balázs, Kóbor Péter)

Gyirmót:

Sebők Zs. – Bori, Lázár P., Balogh B., Völgyi, Kiss M. (Tóth N., 77'), Horváth A., Vass P. (Paku, 65'), Simon András, Beliczky, Simon Attila (Nagy S. - a szünetben).

Vezetőedző:

Bene Ferenc

Szigetszentmiklós:

Sánta A. – Gubacsi (Benkő-Bíró, 39'), Kovács J., Hevesi-Tóth, Sváb, Lévai, Barna Zs., Gulyás M. (Nagy O., 39' ; Puskás G., 77'), Horváth P., Szepessy R., Vólent.

Vezetőedző:

Vágó Attila.

Szeged 2011-Grosics Akadémia - FC Ajka 0-0

Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Horváth Róbert, Szilágyi Norbert)

Szeged:

Szántai - Zabari (Pászka, 80'), Farkas, Tóth G., Achim, Szabó P., Berde, Király, Oláh G., Andorka, Germán.

Vezetőedző:

Klausz László.

Ajka:

Gőcze - Pál, Kovács G., Fodor, Csehi (Pákai, 74'), Stieber, Horváth A., Czár, Sóron, Szőllösi (Sowunmi, 33'), Zámbó.

Vezetőedző:

Székely Tibor.

Gólszerzők:

Sárga lap:

Andorka (82') ill. Sóron (29'), Czár (54') https://www.youtube.com/watch?v=SpAz-VUQmvc

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi mérkőzésén: (2015. szeptember 12.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia-Szigetszentmiklósi TK 3 - 2 (1-1)

Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Pápai Zoltán, Máyer Gábor).

Szeged-Grosics:

Szántai - Achim, Berde, Farkas, Szabó, Mészáros, Zelenyánszki (Veselinov, 66'), Germán, Király, Geiger, Oláh G (Andorka, 59').

Vezetőedző:

Klausz László.

Szigetszentmiklós:

Sánta - Balázs, Szepessy (Domokos, 27'), Nagy O., Póti, Puskás, Kollega (Vólent, 67'), Barna, Illés, Kovács J., Hevesi-Tóth.

Vezetőedző:

Horváth Ferenc.

Gól:

Király P. (38'), Germán (73', 79') ill. Balázs R. (29', 63', büntetőből) https://www.youtube.com/watch?v=C21_QycwWCY

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Gyirmót FC Győr 20 13 5 2 32 14 18 44
2. ZTE FC 20 11 3 6 37 21 16 36
3. Mezőkövesd Zsóry 20 10 5 5 27 21 6 35
4. Aqvital FC Csákvár 20 10 2 8 39 36 3 32
5. Budaörs 20 9 3 8 30 31 -1 30
6. Kisvárda 20 8 6 6 39 27 12 30
7. Balmazújváros 20 8 5 7 28 27 1 29
8. BFC Siófok 20 8 4 8 24 29 -5 28
9. Soproni VSE 20 8 3 9 29 24 5 27
10. Szeged-Grosics 20 7 4 9 24 30 -6 25
11. Szolnoki MÁV FC 20 6 5 9 24 28 -4 23
12. Dunaújváros 20 5 7 8 26 32 -6 22
13. Vác FC 20 6 3 11 20 29 -9 21
14. SZTK-Erima 20 4 9 7 25 37 -12 21
15. Soroksár SC 20 4 8 8 20 25 -5 20
16. FC Ajka 20 4 6 10 18 31 -13 18

Az NB II. 21. fordulójában:

április 2., szombat 16.30

BFC-Siófok - Soroksár SC ; SZTK-ERIMA - Szeged 2011-Grosics Akadémia.

19.00

Dunaújváros - Szolnoki MÁV FC ; FC Ajka - Kisvárda Master Good ; Mezőkövesd Zsóry FC - Aqvital FC Csákvár ; Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - ZTE FC ; Gyirmót FC Győr - Budaörs.

április 3., vasárnap 15.00

Vác FC - Swietelsky-Soproni VSE.

A kiesés elől menekülő Szigetszentmiklós otthonában szakíthatja meg nyeretlenségi sorozatát a Szeged 2011-Grosics Akadémia szombaton - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=623310

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 31.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.