Labdarúgás: a legfőbb üldözőnél vizitál a SZEOL

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szeol-budafok08kf

Megeshet, hogy a szezon végén kulcspillanatként tekintenek majd vissza a szombati, Budafoki MTE-Újbuda FC elleni mérkőzésre a SZEOL SC-nél: Puskás Csabáék a dobogón közvetlenül mögöttük álló fővárosi riválisuk elleni meccse nagyban befolyásolhatja a szezon végén elért helyezéseket, és akár a feljutás kérdését is.

A tavasz egyik legfontosabb fellépése vár szombaton a SZEOL SC-re: az NB III Közép csoportjában második, ezzel feljutó helyen álló szegedi együttes ahhoz a Budafoki MTE-Újbuda FC vendége lesz szombaton, amely egy helyezéssel, viszont hat ponttal áll Beretka Péterék mögött, így nem nehéz kiszámolni, hogy bár a fővárosi rivális még nem töltötte le szabadnapját, így egy meccsel többet játszott a SZEOL-nál, viszont három pontnyira megközelítheti a Tisza-partiakat, persze ez fordított végkimenetellel jóval kedvezőbb hátralévő öt mérkőzést jelentene a SZEOL számára. A Budafok az ősszel is szép eredményeket produkált, a bajnokság első felében szerzett 23 pontjával a kilencedik helyen zárta az odavágókat, azonban a télen jelentős változások álltak be a csapatnál: egyrészt Dajka László helyére a kispadra az egykoron a Ferencvárost is irányító, pályafutása alatt egy évet Szegeden is futballozó Prukner László érkezett, akivel együtt a Szeged 2011-Grosics Akadémiától távozó támadó, Oláh Lóránt, valamint a 12-szeres válogatott hátvéd,Csizmadia Csaba, és a korábban az MTK-házi gólkirálya, Urbán Gábor is csatlakozott a Budafokhoz. A jelentősen megerősödött gárda ugyan két 0-0-s döntetlennel indította a tavaszt, már hat meccset is nyert tavasszal – igaz viszont, hogy már kétszer is null ponttal zárt az idény második felében, ami pedig a szegediek mellett is szólhat, hogy mindkét alkalommal hazai pályán, a Dabas (1-2) és a Honvéd II. (0-2) ellen szenvedett vereséget a Budafok. A SZEOL az elmúlt héten egy nagyon fontos sikert aratott a Monor ellen: ezzel a sikerével megtartotta előnyét a gárda a szombati ellenféllel szemben a tabellán.

Online

Szombaton 17 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Budafoki MTE-Újbuda FC-SZEOL SC harmadosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá Szeged!

„Annak ellenére, hogy nem készülünk máshogy, a fejekben benne van, hogy ennek a meccsnek a jelentősége nagyobb lehet, mint az eddigieké. Ez egy kis plusz izgatottságot jelent, de ezen kívül nincs extra dolog. Sokkal fontosabb az, hogy Gajág Gergő és Ondrejó Tamás tudja-e vállalni a játékot, ez még a következő napok kérdése. Változatlanul betonkeménységű a pályánk, ami megnehezíti a dolgunkat, de ennek most újabb sérült nem látta kárát. Megpróbálunk jó eredményt elérni, tudjuk, hogy a Budafok minden tekintetben egy erősebb hátterű csapat, mint mi vagyunk. Büszkék vagyunk arra, hogy jelenleg előrébb állunk, mint ők, ez mindenképpen a srácok munkáját dicséri, hiszen egy Budafokhoz képest igen szerény körülmények között készülünk hétről-hétre, de megpróbálunk borsot törni az orruk alá, hiszen úgy érzem, hogy ezektől a tényezőktől a pályán nem vagyunk esélytelenek” – fogalmazott portálunknak Tóth Ákos, a SZEOL SC vezetőedzője.

A SZEOL számára fontos hetek következnek: ha kicsit tovább tekintünk a szombati meccsnél, ami után egyébként a Budafok majd szabadnapját tölti a következő fordulóban, a jövő heti, Komló elleni hazai meccs is hasonlóan fontosnak ígérkezik, hiszen rögtön visszaállíthatná ezt a hatpontos különbséget a gárda – vagy adott esetben még tovább növelhetné május elejére, ami tekintve, hogy mindössze négy forduló lesz hátra ekkor, igen jelentősnek mondható. „Biztos vagyok benne, hogy motiválni nem kell a játékosaimat. Én is várakozással tekintek a szombati meccsre, de fogynak a fordulók, de az öt játéknap viszont elég sok ahhoz, hogy bármi megtörténjen. Ellenfelünknél nagyon jó nevű, jó játékosok játszanak, egyúttal nagyon remélem, hogy nálunk viszont éhesebb játékosok lesznek. A Monor ellen látott küzdést szeretnénk továbbvinni, egy jobb játékkal” – tette hozzá a SZEOL mestere.

A SZEOL keretébe visszatérhet az egy meccses eltiltását letöltő kapus, Leindler Domonkos, viszont ahogy Tóth Ákos is kitért rá, a Monor elleni találkozót kihagyó Gajág Gergő és Ondrejó Tamás játéka szombaton sem tekinthető biztosnak, viszont a múlt szombaton megsérült hátvéd, Grünvald Attila biztosan kénytelen lesz kihagyni a Budafok elleni találkozót. A gárda védője, Makra Zsolt ugyan már részt vesz a közös mozgásokon, de egyelőre várhatóan még nem kap szerepet. Eltiltás miatt egyik csapatnak sem kell nélkülöznie játékosát.

Így játszottak a csapatok a 28. fordulóban

Pénzügyőr SE – Budafoki MTE-Újbuda FC 1-3 (0-0)
Budapest, Pénzügyőr sporttelep. Vezette: Sipos Tamás (Bede Tamás, Németh Imre)
Pénzügyőr: Hajdu – Szabó B., Buzás (Horváth K., 85′), Biró, Varga-Sebestyén, Karvalics, Meggyes, Rabatin Sz., Rabatin N. (Kozarek, 77′), Tóth Zs. (Pápai, 77′), Feil. Vezetőedző: Vatai Attila.
Budafok-Újbuda: Szabó B. – Major, Csizmadia, Khiesz, Vég, Margitics, Fekete (Huszty, 67′), Kovács D., Skriba, Oláh L. (Földi, 87′), Pesti (Patkós, 84′). Vezetőedző: Prukner László.
Gól: Rabatin Sz. (76′) ill. Oláh L. (56′), Skriba (74′), Kovács D. (83′).

SZEOL SC – Monori SE 1 – 0 (1-0)
Szeged, Felső Tisza parti stadion, 200 néző. Vezette: Pillók Ádám (Bornemissza Norbert, Mohos Mátyás Tamás)
SZEOL: Dongó – Kormányos (Buzási, 78′), Rácz, Forró, Grünvald (Varga R., 60′), Kéri, Puskás, Fülöp, Maksimovic, Tomisic, Beretka (Végh, 85′). Vezetőedző: Tóth Ákos.
Monor: Bozsó – Miholics (Sárai, 32′), Villányi, Havas, Csőke (Tóth Á., 72′), Bene, Tóth M., Vékei, Sárközi, Hunya, Petrezselyem. Vezetőedző: Horváth Dávid.
Gólszerzők: Rácz (10′)
Sárga lap: Rácz (71′), Varga R. (89′) ill. Havas (42′), Sárai (51′), Villányi (89′).

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi mérkőzésén: (2015. október 17.)

SZEOL SC – Budafoki MTE-Újbuda FC 2-0 (0-0)
Szeged, Felső Tisza parti stadion, 200 néző. Vezette: Csonka Bence •(Pogonyi Ferenc, Viczián Mátyás).
SZEOL: Leindler – Kormányos, Gajág, Rácz, Grünvald, Ondrejó, Puskás (Huszárik 88′), Fülöp (Buzási 64′), Kéri (Varga 87′), Beretka, Maksimovic. Vezetőedző: Tóth Ákos.
Újbuda: Szabó B. – Vég, Mészáros, Karacs D., Khiesz (Nagy 76′), Margitics, Ferkó, Huszty, Karacs R. (Németh 60′), Fekete (Turi 60′), Skriba. Vezetőedző: Dajka László.
Gólszerzők: Beretka (55′), Gajág (86′).
Sárga lap: Ondrejó (72′), ill. Németh (70′), Vég (84′).

Veszélyes ellenfél vár a HFC-re
&#9917 Jól folytatta szabadnapját követően a Hódmezővásárhelyi FC, amely magabiztosan győzte le a Gyulát az előző játéknapon. Major László tanítványaitól ezúttal is hasonló teljesítmény kell vasárnap, amennyiben el szeretnék kerülni a kiesést az NB III-ból, ugyanakkor a Szentlőrinc ellen közel sem mehetnek biztosra: a vásárhelyiek hétvégi ellenfele szezonbeli idegenbeli fellépései közül ötöt is megnyert már, e mellett pedig szintén jó ritmusból érkeznek Hódmezővásárhelyre, hiszen az előző fordulóban 3-0-ra verték az ESMTK-t Reith Róbert tanítványai. A két együttes őszi meccsét a 93. percben lőtt góllal nyerte meg a Szentlőrinc, így igen fájó vereséget szenvedett a HFC akkor, már csak ezért lehet édes a bosszú vasárnap, amely megvalósulása esetén minimum egy helyezéssel jobbat is érhet a hét utolsó napjának estéjére Marton Bencéék számára.

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Kozármisleny 26 21 4 1 66 11 55 67
2. SZEOL SC 26 15 5 6 41 23 18 50
3. Budafok-Újbuda 27 13 5 9 41 31 10 44
4. Komlói Bányász 27 14 5 8 32 26 6 43(-4)
5. Dunaharaszti MTK 26 11 7 8 31 28 3 40
6. Pénzügyőr SE 27 10 8 9 32 26 6 38
7. FC Dabas 26 9 11 6 43 29 14 38
8. Monori SE 27 11 4 12 30 35 -5 37
9. Bp. Honvéd II. 27 10 6 11 45 37 8 36
10. Szentlőrinc SE 26 10 4 12 33 38 -5 34
11. ESMTK 26 9 5 12 25 29 -4 32
12. Paksi FC II. 26 8 8 10 45 48 -3 32
13. Várfürdő-Gyulai TFC 26 8 6 12 33 45 -12 30
14. Békéscsaba II. 26 8 3 15 30 42 -12 27
15. Bölcskei SE 27 6 8 13 28 60 -32 26
16. Hódmezővásárhely 26 6 6 14 25 41 -16 24
17. Szekszárdi UFC 26 6 3 17 20 51 -31 21

A 29. forduló programja

április 30., szombat 17.00 Budafoki MTE-Újbuda FC-SZEOL SC, Komlói Bányász-Pénzügyőr SE. május 1., vasárnap 17.00 Békéscsaba 1912 Előre SE II.-FC Dabas, Dunaharaszti MTK-HR-Rent Kozármisleny, ESMTK-Szekszárdi UFC, Hódmezővásárhelyi FC-Szentlőrinc SE, Paksi FC II.-Várfürdő-Gyulai Termál FC, Bölcskei SE-Budapest Honvéd-MFA II.

Előző sztori

Rákkutatás, kísérleti evolúció, nyelvészet, növények és egy fiatal operettszerző – bemutatkoznak a Sófi-különdíjasok

Következő sztori

Labdarúgás: csak megfelelő hozzáállással köszörülheti ki a Szeged-Grosics a csorbát Vácon