Sport

Kosárlabda: sérülések nehezítették a Szedeák U20-as csapatának idényét is

Kosárlabda: sérülések nehezítették a Szedeák U20-as csapatának idényét is

2016. április 13., szerda
Kosárlabda: sérülések nehezítették a Szedeák U20-as csapatának idényét is
szedeak_sopron028kf

Hatodik helyen zárt a Naturtex-SZTE-Szedeák U20-as együttese az NB I/A csoportos bajnokságban: ezzel a szegediek nem jutottak be a nyolcasdöntőbe, és véget ért számukra a szezon. A csapat másodedzőjével, Simándi Árpáddal összegeztük az elmúlt idényt.

A 26 meccsből álló alapszakaszt 15-11-es győzelem-vereség mutatóval zárta a Naturtex-SZTE-Szedeák U20-as együttese, amely bár egy remek sorozatot produkált a 2016-os év elején, hiszen január 16-át követően egy kilencmeccses győzelmi szériát produkált a szegedi csapat, azonban az utolsó négy meccsét egyaránt elvesztette a Szedeák U20, így végül a hatodik helyen végzett az idei bajnokságban. „Nem vagyunk teljes mértékben elégedettek az eredménnyel, de az egész szezonunkra rányomták a bélyegüket a sérülések:

Vágvölgyi Ákos

körülbelül decemberben tudott csak visszatérni például, ezt követően

Mike János

, majd

Révész Ádám

és

Meleg Károly

is bajlódott sérülésekkel, de összességében nem tudom, hogy hány olyan meccset tudtunk lejátszani, amikor ne lett volna problémánk. Azt gondolom, ezek ellenére szépen helyt álltunk, főleg úgy, hogy rengeteg U18-as játékos több szerepet kapott a szezon alatt. Szerettünk volna a nyolcasdöntőbe bekerülni, ha végig teljes csapattal tudtunk volna játszani, akkor ott érmes reményeink lehettek volna, de legalább beleszólhattunk volna ezekbe. Mindenki mindent megtett a jobb szereplésért, az akarattal nem volt probléma. A következő évben újult erővel nekilátunk a munkának” – összegezte az idényt

Simándi Árpád

, a Szedeák U20-as csapatának másodedzője. Simándi Árpád hozzátette: azt mindenképp ki lehet emelni az idei szezonból, hogy nem vallottak szégyent ilyen, nehezített körülmények között sem. „A felnőtt csapatnál edző játékosok közül nem volt olyan, aki ne lett volna sérült, ez pedig sajnos számít nálunk. Egyre inkább a fiatalok is felnőttek a feladathoz, fejlődtek védekezésben és támadásban is, láttunk pozitív dolgokat, de dolgoznunk kell tovább, mert van még hova fejlődnünk” – fogalmazott a csapat másodedzője. A hatodik hellyel nem jutott be az U20-as bajnokság nyolcaasdöntőjébe a Szedeák: ehhez az első négy hely valamelyikén kellett volna végeznie a gárdának, a negyedik pozíciót megszerző Alba Fehérvár négy győzelemmel szerzett többet a Révész Ádáméknál. A négy csapat mellé a B-csoportban keleten és nyugaton első két helyen zárt csapat csatlakozik, így alakul ki a nyolcasdöntő mezőnye – így viszont véget ért a Szedeák számára az idény. „Bár nem tisztem ezt megmondani, de összességében jobb lenne, hogy attól, mert nem tudsz bekerülni az első négybe az A-csoportos bajnokságban, attól még lenne esély bejutni a nyolcasdöntőbe. Ennek az U20-as csapatnak lényegében több mint 50%-a az U18-as bajnokságban is pallérozódik, ami azt jelenti, hogy ezeknek a játékosoknak elég sok mérkőzése volt idén. A csapat többi tagjának pedig azért kell dolgoznia, hogy a felnőtt csapatban harcolhassanak ki maguknak helyet és játékperceket. Az U20-as bajnokságban régebben volt keresztjáték, akkor az volt a baj, hogy soká lesz vége. Ha nincsenek a sérülések, akkor jóval előrébb tudtunk volna végezni” – fejtette ki Simándi Árpád azzal kapcsolatban, hogy szükségük lenne-e a fiataloknak több meccsre egy szezon során. A csapat tagjai közül tavaly Révész Ádám az A-divíziós szereplés kivívásában

nagy szerepet vállalt

a magyar válogatottban, idén pedig Vágvölgyi Ákos, Mike János és Meleg Károly is a

válogatott keret

tagja. A magyar csapat júliusban a Finnországban esedékes U20-as, A-divíziós Európa-bajnokságon szerepel, így a szegedi fiatalok számára az is cél lehetett idén, hogy meggyőzzék játékukkal

Pór Péter

szövetségi kapitányt, hogy helyük van a válogatottban. „Ilyen szempontból sem jött jól számukra a sérülés, hiszen mindannyian sokat kihagytak, de mind a hárman dolgoznak szépen azért, hogy az utazó keretbe is be tudjanak kerülni. Nekünk is ez a célunk, hogy ebben segítsünk, és minden támogatást megadjunk nekik, hogy ott lehessenek majd Finnországban” - zárta Simándi Árpád.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.