Jégkorong: visszavárja a szerb szövetség a bronzérmes Tisza Volánt

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

tiszavolan_beostar_mj-01

A jeges szezon végével immár szabadságukat töltik a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC felnőtt jégkorongcsapatának tagjai. A gárda a papírformának megfelelően harmadikként ért célba a szerb élvonalban, ahol a 2016/2017-es kiírásban is szívesen látnák a Kalocsa-tanítványokat.

Remek mérleggel indult a szegedi együttes menetelése, hiszen a december 19-i, Vörös Csillag elleni rangadó előtt zsinórban három meccset nyertek Ódry Tamásék, amihez egy impozáns, 28-9-es gólarány is párosult. A derbit végül Fekti Ádám duplájával szintén behúzta a Tisza-parti alakulat, ahogy az azt követő további három bajnokiját is. Mindez azt jelentette, a Volán éllovasként várhatta az utolsó három kört, amely során az egyaránt professzionális alapon működő, deklaráltan az aranyéremért küzdő Partizan Beograd és Crvena Zvezda ellen kellett felvennie a versenyt a csapatnak. Ez a léc azonban túl magasnak bizonyult, így a két nagy rivális végzett a táblázat első két helyén az alapszakasz végeztével.

“Azt gondolom, ez a harmadik hely a realitás. Talán ha megengedik nekünk azt a lehetőséget, hogy harcoljunk a bajnoki címért, akkor a srácok még jobban összekapták volna magukat, még harapósabbak lettek volna. Ugyanakkor a lehetőségekhez képest hoztuk azt, ami várható volt. Óriási bravúr kellett volna ahhoz, hogy akár a Zvezdát, akár a Partizant legyőzzük” – értékelte portálunknak legénysége teljesítményét Kalocsa László vezetőedző, utalva egyúttal arra, a bajnokság lebonyolítása végül nem az eredeti tervek szerint zajlott le. Elődöntők helyett ugyanis az alapszakaszban elért helyezések alapján folytathatták a résztvevők a döntőben, valamint a bronzcsatában.

kalocsa_laszlo_mj“Egyrészt elfogadható volt a döntés, másrészt viszont jobb lett volna, ha ezt már a bajnokság előtt tisztázzuk. Ehhez persze azt is tudni kell, hogy menet közben változott meg a szerb szövetség vezetésének személyi összetétele. Az sem mellékes, hogy amint megtörtént ez a váltás, sokkal gördülékenyebbé vált a bajnokság lebonyolítása is. A végén már mi is belementünk, hogy ne legyenek plusz elődöntők, ha úgysincs értelme. Az utolsó, Partizan elleni idegenbeli meccsünk után egyeztettünk a szerb szövetség vezetőjével arról, hogy ők nem engedhetik meg azt, hogy egy külföldi csapat legyen a bajnok, hiszen ez nem egy szerb-magyar közös pontvadászat volt, mi csak részt vettünk a szerb ligában. Egyébként sem tudtuk volna vállalni, hogy a rákövetkező két hét alatt hat meccset is lejátsszunk, abból ráadásul négyet hétköznap, ezért maradt végül az a megoldás, hogy az alapszakasz helyezései alapján zajlottak a helyosztók” – tette hozzá a szegediek mestere.

A Tisza Volán a két győzelemig tartó párharcban nagy küzdelmek árán fektette két vállra az újvidéki NS Stars alakulatát, fellépve ezáltal a dobogó harmadik fokára az eredményhirdetésnél. A döntőben a Partizan hasonlóan kiélezett körülmények között védte meg 2006 óta őrzött címét a ligában, a mindent eldöntő harmadik összecsapást például csak a hosszabbításban tudta megnyerni a rekordbajnok a Crvena Zvezda ellen. A Szeged házi góllövőlistájának élén a mindössze négy meccset játszó Fekti Ádám végzett 13 góllal, míg a kanadai táblázat első helyét Ódry Tamás foglalta el 6 találata és 17 asszisztja révén.

Kalocsa László elmondta, a szerb szövetség a bajnokság végeztével rögtön jelezte, számítanak a Tisza Volánra a következő pontvadászatban is. A tréner ugyanakkor kitért rá, egyelőre érdemi választ nem tudnak még adni a kérdésre, hiszen – akárcsak a korábbi évek gyakorlatában – ezúttal is nagy kérdés, lesz-e magyar OB II-es kiírás. “Mindenekelőtt a magyar bajnokság kell indulnunk, ha lesz ilyen, hiszen eddig is a Magyar Jégkorong Szövetség hozzájárulásával szerepelhettünk a szerbeknél. Erre vonatkozóan egyelőre nem tudok mit mondani, az viszont mindenképpen egy jó lehetőség számunkra, ha adott esetben ismét indulhatunk a szerb élvonalban. Az biztos, hogy semmiképpen sem szeretnénk felnőtt jégkorong nélkül hagyni Szegedet, különösen annak fényében nem, hogy idén is szép számban érdeklődtek a hazai meccseink iránt” – fogalmazott a Volán edzője.

Kérdésünkre kitért rá, a MOL-Liga továbbra is elérhetetlen az egyesület számára az infrastrukturális hiányosságok miatt. Azt azonban hozzátette, nyáron jelentős átalakítások lesznek a műjégpályán, hiszen teljes egészében kicserélik a legmodernebb változatra a játékteret körbevevő palánkot, valamint a kispadok és a zsűrifülke is megújul a tervek szerint június közepéig.

A Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC mérkőzései a 2015/2016-os szerb I. osztályú bajnokságban:

Rájátszás a 3. helyért:

3. meccs: Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC – HK NS Stars 6-5
2. meccs: HK NS Stars – Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC 5-4
1. meccs: Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC – HK NS Stars 6-4

Alapszakasz:

10. forduló: HK Partizan Beograd – Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC 8-0
9. forduló: Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC – SKHL Crvena Zvezda 3-6
8. forduló: Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC – HK Partizan Beograd 2-9
7. forduló: Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC – HK Vitez 13-4
6. forduló: HK Vojvodina – Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC 1-13
5. forduló: HK NS Stars – Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC 2-4
4. forduló: Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC – SKHL Crvena Zvezda 2-1
3. forduló: Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC – HK Vitez 8-3
2. forduló: Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC – HK NS Stars 10-4
1. forduló: Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC – HK Vojvodina 10-2

Előző sztori

Húsz nemzet táncai és ételei a béke jegyében Szegeden + FOTÓK

Következő sztori

Illegális bevándorlás: csaknem négyszáz határsértőt fogtak el a hétvégén