Sport

Jégkorong: ilyen éve még nem volt a Volán pontkirályának

Jégkorong: ilyen éve még nem volt a Volán pontkirályának

2016. április 1., péntek
Jégkorong: ilyen éve még nem volt a Volán pontkirályának
tisza_volan-vojvodina33kf

Véget ért a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC csapatának szezonja: Kalocsa László tanítványai szombaton az NS Stars elleni, bronzérmet érő győzelemmel búcsúztak az idénytől. A szegediek közül a kanadai táblázaton az év elején a Ferencvárostól visszatérő Ódry Tamás végzett élen, aki úgy véli, idén jobb csapat lett a Volán.

Hét mérkőzést követően hét győzelemmel állt a szerb jégkorong-bajnokság élén a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC, amelynek remek sorozatát az a Partizan Belgrád

szakította meg

a nyolcadik bajnokin, amelyet még az eddig a déli szomszédjaink ligájában lejátszott mérkőzéseken soha nem tudott legyőzni a Szeged. Az eredeti versenykiírás alapján elődöntőt játszhatott volna a Volán, végül azonban az alapszakasz végén harmadik helyen végzett szegediek a negyedik NS Stars ellen vívhattak egy két győzelemig tartó párharcot amelyet szombaton sikerrel zárt le a csapat: akárcsak a bronzcsata első szegedi meccsén, ezúttal is egy kiélezett derbin szoros sikert arattak a Kalocsa-tanítványok, így

ezúttal is a Tisza-parti városba került

a szerb bajnokság bronzérme. „A kicsit gyengébb csapatokkal kerültünk össze először, de ez nem is volt baj, hiszen azt lehet tudni, hogy a mi csapatunk játékosai több városból érkeztek, így álltunk össze, ilyen szempontból jobb is volt, hogy egy kicsit gyengébb gárdákkal kerültünk össze, ezáltal össze tudtunk szokni, gyakoroltuk a taktikát és megismertük egymást. Jó rávezetés volt ez a Zvezda elleni találkozóra, az ellenük aratott győzelem nagyon nagy szó volt. A szezon legjobb meccse volt az, de azt is ki merem jelenteni, hogy az elmúlt három szezonunk legjobb találkozója volt, ami közel volt egy MOL-Liga szinthez is. Ne felejtsük, ez a Zvezda megverte a Ferencvárost, még hogyha az egy barátságos meccs is volt. Jól kezdtünk, hibátlanul álltunk a szezon elején, majd egy kicsit átalakult a keret, megint össze kellett volna szoknunk, de ez már nem is sikerült úgy, ahogy kellett volna, viszont a végére jó gárda lettünk. Szerettem volna egy döntőt játszani, nem értettem, hogy miért írták át a versenykiírást, egy Partizan elleni elődöntővel legalább megadták volna az esélyt arra, hogy döntőt játszhassunk. Az egész csapat nevében mondhatom, úgy készültünk, hogy végre egyszer legyőzzük a Partizant, majd döntőzünk egyet a Zvezda ellen, aztán persze felülírtak mindent, amit nagyon sajnálom. Én egy elődöntőre készültem, nem egy harmadik helyért vívott csatára” – összegezte a bronzzal zárult idényt

Ódry Tamás

, a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC csatára. A szerb bajnokság színvonalával kapcsolatban a Volán támadója kifejtette, a Partizan és a Zvezda nagyon erős csapatok lettek idén, de a szezon vége felé már egy kalap alá lehetett sorolni a Szegedet és az újvidéki NS Starst is. „A Stars a szezon elején picit gyengébb voltak, majd ők is igazoltak légiósokat, felerősödtek. Először még nagyobb különbséggel vertük őket, majd a bronzmeccs második meccsén már le tudtak győzni bennünket egy nagyon szoros meccsen, ahol bár szerencséjük is volt, de foghíjasan álltunk ki” – válaszolta érdeklődésünkre Ódry Tamás. A csatár hozzátette, bár mindig a legjobbat akarják kihozni magukból, de reálisan a harmadik volt a Volán helye a bajnokságban, ugyanakkor a csapatban mindenkiben megvan az a versenyszellem és a győzni akarás, hogy előrébb szerettek volna végezni, viszont végül egy reális eredményt értek el.

tisza_volan-hk_vitez012kf_odry_tamas

Ódry Tamás 23 kanadai ponttal zárta az idényt, amelyet hat gólból és tizenhét gólpasszból ért el a szezon meccsei alatt, ezzel ő lett a Volán legeredményesebb embere, őt a szezon közben távozott csatár,

Fekti Ádám

követi, aki 13 pontját négy mérkőzésen lőtt 13 góljával érte el. „Ilyen érdekes szezonom még nem volt, hogy ilyen kevés gólt lőttem volna. Pontokban hasonlóképpen végeztem, mint a többi szezonban, viszont pont fordítva volt eddig, a gólokból volt több, nem a gólpasszokból. Viszont nekem azt mondták az edzőim és édesapám is, amikor kicsi voltam, hogy a gólpassz többet ér, mint a gól. Hiányoznak a gólok, de valahol egy ilyen szezonnak is lennie kell. Nem mondom, hogy rossz évem volt, mert főleg a szezon elején, amikor Fekti Ádám itt volt, akkor neki sok gólpasszt tudtam adni, ő is azt mondta, élmény volt velem játszania. Nekem is jó volt, hogy egy kis terhet át tudtam adni neki, valamilyen részben ez jó érzés is volt, de utólag visszagondolva hiányoznak a gólok, ez is egy szép eredmény” – értékelte saját idei teljesítményét Ódry Tamás. A Volán legeredményesebb játékosa elmondta, még nagy kérdőjel van a jövőjével kapcsolatban, hiszen van már egy ajánlata, de még nem tudni, hogy mi sülhet ki a dologból. „Még mindig az az álmom, hogy jégkorongozó legyek, így szeretnék a sportág mellett maradni. Mivel szegedi születésű vagyok, így Szeged mindig a szívem csücske marad, de ahogy látszik, mindig itt kötök ki, de szeretnék egy picit magasabb szintre lépni. A másik álmom, hogy Szegeden legyen egy MOL-Ligás csapat, de az a baj, hogy erre még várnom kell, mert ez nem a következő szezonban fog megvalósulni” – fogalmazott Ódry Tamás. A Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC a harmadik szezonját töltötte a szerb jégkorong-bajnokságban, így a szegedieknek már volt összehasonlítása alapjuk abban, hogy hogyan változott a liga az évek alatt. „Kicsi lyukak voltak a szervezésben korábban, de ez az év ebből a szempontból kellemes meglepetés volt. Az idei szervezettebb bajnokság volt, jobb légiósokat tudott igazolni a két belgrádi együttes, amivel a bajnokság színvonalát is tudták emelni. Úgy érzem, mi, szegedi fiatalok is kezdünk összeérni, és egyre jobban támogatjuk egymást mind a hoki, mind az élet terén, így jobb csapat lettünk mi is” – zárta Ódry Tamás.

Jó szezont tudhat maga mögött a kanadai táblázat élén záró Ódry Tamás - a Tisza Volán gólvágója szeretné megtapasztalni,...

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 31.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.