Bulvár

Hét évet kapott jogerősen a kecskeméti számlagyár vezetője

Hét évet kapott jogerősen a kecskeméti számlagyár vezetője

2016. április 20., szerda
Hét évet kapott jogerősen a kecskeméti számlagyár vezetője

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a kecskeméti férfit, aki a társaival kialakított céghálózatot felhasználva 1,8 milliárd forintnyi fiktív számlát bocsátott ki 2006 és 2009 között.

A táblabíróság a vádlottat és öt társát - akik egy év, illetve négy és fél év közötti büntetést kaptak - bűnszervezetben elkövetett adócsalásban mondta ki bűnösnek, ők hatan nem bocsáthatók feltételes szabadságra. A másodfokú eljárásban érintett másik tizennégy vádlottat rövidebb időtartamú - részben felfüggesztett - szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre ítélték. A bűnszervezet irányítója öt társával együtt cégeket alapított, majd ezek és már korábban is működő vállalkozások fiktív számlákat állítottak ki gazdasági szervezeteknek. A többi vádlott az így kapott számlákat a cége könyvelésében felhasználta, így jogosulatlanul igényelt vissza vagy nem fizetett be forgalmi adót. A bűnszervezet tevékenysége főként Kecskemétre és környékére terjedt ki, de a vádlottak állítottak ki hamis számlát az ország más területén működő vállalkozásoknak is. A bűncselekmény-sorozat 2006 májusától 2009 októberéig tartott, 51 vállalkozás használta fel a fiktív számlákat. A számlák bruttó értéke több mint 1,8 milliárd forint volt, így az elcsalt adó összege meghaladta a 400 millió forintot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.