Írjon nekünk

Egyetem

A Ságvári-gimnáziumról nevezne el buszmegállót a városfejlesztési alpolgármester

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

egyutt_tablazas03kf

Nagy Sándor előterjesztéséről a városüzemeltetési bizottság szavaz.

Tavaly szeptemberben összevonták az egyetem két, korábban Ságváriról elnevezett intézményét, s egyben elhagyták az egykori kommunista politikus nevét. A döntést komoly viták előzték meg, még az utcán is felvonultak az elnevezés megtartása mellett kiállók. “Az intézmény az “SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola” (helyesen: SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – szerk.) új elnevezést kapta, ami a közvéleményben jelentős felháborodást váltott ki” – utal ezekre előterjesztésében Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, az Együtt önkormányzati képviselője, aki azt szeretné elérni, ha mégis  megmaradna Ságvári Endre neve, hasonlóan korábbi akciójához, amikor egy facsemetét táblázott körbe párttársával.

A városatya azt kéri előterjesztésében, hogy az eddigi SZTK Rendelő megállóhely mostantól a “Ságvári Gimnázium – SZTK” elnevezést viselje. Erre a beadvány szerint azért van szükség, hogy “az átnevezett gimnáziumnak emléket” állítsanak, s egyben tisztelegjenek “az iskola pedagógusainak munkája előtt”. A javaslatról következő ülésén dönt a városüzemeltetési bizottság.

Egyetem

Megkezdődött az utolsó felvételi, amihez még nem kell nyelvvizsga

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szegedi Tudományegyetem csaknem 14 ezer fiatalt tud fogadni.

Tovább olvasom

Egyetem

Ismét a QS-rangsor élvonalában az SZTE

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A rangsorolt intézmények legjobb kilenc százalékában szerepel.

Tovább olvasom

Egyetem

Nobel-díjas tudós előadása nyitja a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Gérard Mourou személyében.

Tovább olvasom

Aktuál