Egészség

Szórványosak az influenzás megbetegedések az országban

Szórványosak az influenzás megbetegedések az országban

2016. március 31., csütörtök
Szórványosak az influenzás megbetegedések az országban

Az előző héten 30 százalékkal kevesebb, 10 500 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) csütörtökön közzétett jelentésében.

Mint írták, a 12. héten - Baranya, Veszprém és Zala megye kivételével - valamennyi közigazgatási területen csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. Az orvosnál megjelent betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás az előző hetekhez képest, továbbra is elsősorban gyerekeket és fiatal felnőtteket betegített meg a vírus. Az OEK laboratóriumában végzett virológiai vizsgálatok során a betegek túlnyomó többségénél influenza B vírust mutattak ki. A járvány visszavonulásával több kórház feloldotta a korábban elrendelt részleges vagy teljes látogatási tilalmat, de pár intézményben még mindig tilos a betegek felkeresése. Így Budapesten már csak a Bethesda Gyermekkórház II. és III. gyermekosztályán, illetve a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ székhelyén és a Podmaniczky utcai telephelyén tilos a betegek felkeresése a központi aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon, valamint a szülészet-nőgyógyászati osztályon és PIC-egységekben. A Nógrád megyei Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, a Pest megyei Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, és a Flór Ferenc Kórház több osztályán is részleges látogatási tilalom van érvényben. Szintén nem lehet felkeresni a betegeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kórházcsoportjában, így Jósa András Oktatókórház és a Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdőben. Nem lehet látogatni a Tolna megyei Balassa János Kórház szülészeti osztály gyerekágy- és újszülöttrészlegén, valamint a Vas megyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályán van látogatási tilalom.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.