Közélet

Már lehet jelentkezni a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra

Már lehet jelentkezni a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra

2016. március 24., csütörtök
Már lehet jelentkezni a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra

Már elérhető a www.krakko2016.hu weboldalról az a jelentkezési rendszer, amelyen keresztül a magyar fiatalok regisztrálhatnak a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra - tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-t.

A katolikus egyház legnagyobb ifjúsági eseményét - amelyen Ferenc pápa is részt vesz - 2016. július 25-31. között rendezik meg. A szervezők 2,5 millió résztvevőre, köztük négy-ötezer magyar fiatalra számítanak - olvasható a közleményben. A magyar fiatalok a most megnyílt

regisztrációs rendszer

segítségével június 15-ig jelentkezhetnek. A szervezők önkéntesek jelentkezését is várják: az ő segítségükre mind az előkészületek, mind a krakkói magyar programok megvalósításában számít a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága. A fiatalok már a világtalálkozó előtti hetet is Lengyelországban tölthetik: az egyházmegyék, szerzetesközösségek és lelkiségi mozgalmak által szervezett előtalálkozók jó alkalmat kínálnak a vendéglátó ország kultúrájának, lelkiségének megismerésére - írták. Hozzátették: az Ifjúsági Világtalálkozó magyar honlapja folyamatosan tájékoztat a találkozóval kapcsolatos hírekről, a jelentkezés feltételeiről és a programokról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.