Közélet

Lázár: az oktatás ügye szakmai, nem politikai kérdés

Lázár: az oktatás ügye szakmai, nem politikai kérdés

2016. március 18., péntek
Lázár: az oktatás ügye szakmai, nem politikai kérdés
Lázár János

Az oktatás ügye szakmai, nem politikai kérdés, a vitáknak elsősorban a gyerekekről kellene szólniuk - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Apátfalván.

Nagyon sok szülő komoly várakozással van az oktatás felé - mondta

Lázár János

a Csongrád megyei községben rendezett falugyűlésen. A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus úgy fogalmazott, a tanároknak az iskola munkahely, az "én választókörzetemben a gyerekeknek az egyetlen lehetőség, hogy kiemelkedjenek onnan, ahova születettek". Sok tennivaló van az oktatás területén, javítani kell az iskolák állapotán, a tantermek felszereltségén - közölte Lázár János. Hozzátette: a pedagógusoknak is sok problémája van, de ezek részben szakmai, részben munkáltatói kérdések. A miniszter hangsúlyozta, az oktatás tartalmi kérdései sokkal jobban foglalkoztatják, mint hogy a pedagógusoknak 22 vagy 24 órát kell hetente tanítaniuk, illetve az, hogy a nyári szünet két és fél vagy három hónapos. A munkakörülményeken kész javítani a kormány, ehhez szakmai egyeztetésekre van szükség - mondta a politikus. Lázár János rámutatott, az iskolákban nincs helye a politikának, a gyerekeket nem szabad politikai célokra fölhasználni. A képviselő szerint március 15-én Budapesten politikai demonstráció tartottak, nem a gyerekekért, hanem

Orbán Viktor

és a Fidesz ellen tüntettek. Ha sztrájkolnak a pedagógusok nem a kormánnyal tolnak ki, hanem a gyerekekkel - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.