Gazdaság

Kereskedelmi szövetség: 40-50 milliárd forint pluszbevételt hoz az ünnep

Kereskedelmi szövetség: 40-50 milliárd forint pluszbevételt hoz az ünnep

2016. március 27., vasárnap
Kereskedelmi szövetség: 40-50 milliárd forint pluszbevételt hoz az ünnep

A húsvéti ünnepek előtti bevásárlásokkal 40-50 milliárd forinttal ugrik meg a kiskereskedelem forgalma - mondta el az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Vámos György

ismertetése szerint ilyenkor elfogy 50-60 millió tojás, ezer tonna édesség és 8-9 milliárd forint értékű sonka a boltokban. Kitért arra, hogy eközben egyre jelentősebb a munkaerőhiány a kiskereskedelemben. A piac ezért béremelést kényszerít ki, így az idén a korábbiaknál nagyobb mértékű béremelés lesz a szektorban - jelezte. Arról is szólt, hogy az adóhatósággal online kapcsolatban lévő pénztárgépek bevezetésének hatására jelentősen nőttek a költségvetési bevételek. Információi szerint a kiskereskedelemben ez 2014-ben és 2015-ben évente 300-400 milliárd pluszbevételt eredményezett az államkasszának. Ha pedig hozzávesszük a szállodaipart és a vendéglátást is, akkor 2015-ben plusz ezer milliárd forint lesz köszönhető az online pénztárgépeknek - fűzte hozzá. Véleménye szerint attól az intézkedéstől, hogy szeptembertől számos újabb szolgáltatásnál kell alkalmazni az online pénztárgépeket, 30-40 milliárd forintnyi pluszbevételt remélhet az állam.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.