Közélet

Fidesz-KDNP: a baloldali bevándorláspárti politika veszélyt jelent az egyes településekre is

Fidesz-KDNP: a baloldali bevándorláspárti politika veszélyt jelent az egyes településekre is

2016. március 9., szerda
Fidesz-KDNP: a baloldali bevándorláspárti politika veszélyt jelent az egyes településekre is

A kereszténydemokrata Hollik István szerint a baloldal bevándorláspárti politikája veszélyt jelent az egyes magyarországi önkormányzatokra, településekre is.

A kormánypárti országgyűlési képviselő a Fidesz és a KDNP véleményét ismertetve szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: nemcsak a kormány, hanem egyre több települési önkormányzat foglal állást a kötelező kvóta ellen. Közlése szerint eddig mintegy ezer település döntött úgy, kérik a kormányt, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza meg a migránsok beáramlását, betelepítését és hogy védjék meg a magyar embereket. Ugyanakkor baloldali politikusok az országos politika mellett helyi szinten is a betelepítési kvóta mellett foglalnak állást - hívta fel a figyelmet. Hollik István kifejtette, hogy a kvóta elleni határozati javaslatot Szegeden, amely különösen érintett lehet, napirendre sem tűzték a közgyűlésben, Nógrád megyében

Boldvai László

azt mondta, nem hajlandó ebben a "kutyakomédiában" részt venni, Békés településen

Gosztolya Ferenc

(MSZP) úgy nyilatkozott, nem ért egyet az emberek riogatásával. Makón

Török Ferenc

(MSZP) azt mondta: a szabályos befogadás akár Magyarország érdeke is lehet, Nagykanizsán pedig

Fodor Csaba

(MSZP) egyenesen Göringhez hasonlította a Fidesz-KDNP-t.

Hollik István

hozzátette: a jövő heti uniós csúcson is napirendre kerül a kötelező elosztás, aminek elfogadásával futószalagon szállítanák a bevándorlókat. Ezzel megváltozna a magyar települések élete, növekedhetnek a bűncselekmények száma, és terrorveszélyt is jelentene. A képviselő kérdésre azt mondat: továbbra is kiállnak

Farkas Flórián

mellett, és az, hogy az Országos Roma Önkormányzatnak vissza kell fizetni támogatásokat, azt jelzi, Magyarországon senki sem állhat a törvények felett, ha valaki uniós forrásokkal nem tud elszámolni, azt vissza kell fizetnie. További felvetésre arról, hogy az államfő előzetes normakontrollt kért a posta-törvényről, valamint az MNB-törvényről, azt mondta: szeretnék megvárni az Alkotmánybíróság döntését, amit a két frakció tiszteletben fog tartani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.