Bulvár

Több mint száz határsértő bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség a héten

Több mint száz határsértő bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség a héten

2016. február 12., péntek
Több mint száz határsértő bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség a héten

Hétfő óta 114 migráns bíróság elé állítását kezdeményezte határzár tiltott átlépésének bűntette miatt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc

közölte, a vádiratok szerint az elkövetők közül ötvenöten a más által korábban megrongált kerítésen vágott résen keresztül léptek be illegálisan Szerbia irányából Magyarországra, ötvenkilencen pedig a kerítés alatt vagy fölött másztak át. Az elkövetők közül negyvenhárman pakisztáni, tizenöten koszovói, kilencen szír, nyolcan-nyolcan török, illetve szomáliai, heten iráni, négyen-négyen iraki, illetve afgán, hárman-hárman marokkói, illetve algériai, ketten-ketten bangladesi, szerb, kubai, indiai, illetve Srí Lanka-i állampolgárnak vallották magukat. A bűncselekmények elismerését beismerő vádlottak közül heten Röszkénél, hatan Mórahalomnál, négyen Ásotthalomnál, ketten Kelebiánál, a többiek ismeretlen helyen érkeztek Magyarországra. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a migrációs válsághelyzet szeptemberi kihirdetése óta 1163 elkövetővel szemben határzár tiltott átlépésének bűntette miatt, két terhelt esetében határzár megrongálásának bűntette miatt kezdeményezett gyorsított eljárást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.