Közélet

Szegedi közétkeztetés: nem a legjobbak nyertek?

Szegedi közétkeztetés: nem a legjobbak nyertek?

2016. február 29., hétfő
Szegedi közétkeztetés: nem a legjobbak nyertek?
kozetkeztetes06_gs

Korábban több sajtótermék is foglalkozott a közbeszerzési eljárások körül kialakult visszásságokkal. Számos alkalommal előfordul, hogy nem a legelőnyösebb ajánlatot adó pályázó kerül ki nyertesként. Ezek a döntések azonban a települések lakóinak adóforintjait rövidítik meg. Legutóbb a 2016-2023 közötti szegedi közétkeztetésre kiírt pályázaton induló S-Gast Kft. nyújtott be panaszt a Közbeszerzési Hatóságnál, miután a szegedi önkormányzat jogi bizottsága érvénytelennek nyilvánította pályázatát, és információink szerint azt a vállalkozást hirdette ki győztesként, mely egyébként a legmagasabb árajánlattal jelentkezett a tenderre. Megkerestük Páger Zsoltot, az S-Gast Kft. üzletfejlesztési igazgatóját, számoljon be tapasztalatairól, a pályázati eljárás körül kialakult aggályairól.

- Kik indultak a Szeged Megyei Jogú Város közétkeztetésére kiírt pályázaton?

- Tudomásom szerint három gazdasági társaság nyújtott be pályázatot és tett ajánlatot: a Junior Vendéglátó Zrt., a Suli-Host Kft. és az S-Gast Kft.

- Igaz az, hogy önök tették a legelőnyösebb ajánlatot, és a legmagasabb árajánlattal pályázó, illetve a pontozási szempontok szerint az utolsó helyre szoruló Suli-Host Kft.-t hirdették ki győztesnek?

- Nagyon úgy tűnik. Természetesen e miatt panaszt is tettünk az illetékes hatóságnál.

- Mit szól ahhoz, hogy állítólag azért zárták ki a tenderből az S-Gast Kft.-t, mert az önkormányzat kirívóan alacsonynak minősítette az árajánlatát?

- A pályázók árajánlatai közötti csupán egyszázaléknyi különbség volt – ezt maga az illetékes alpolgármester is elismerte a helyi sajtónak nyilatkozva. A kirívóan alacsony árra való hivatkozást ennek tükrében elfogadhatatlannak tartjuk az éves szinten 1,7 milliárd forint körüli nagyságrendű tender esetében!

- Úgy tudom, hogy önök közel egymilliárd forintos beruházást hajtottak volna végre, többnyire önkormányzati ingatlanokon.

- Igen, ez így van. Részletes tervet nyújtottunk be, melyben kifejtettük, hogy összesen kilenc önkormányzati intézményben szeretnénk európai színvonalúra hozni a korábban is főzőkonyhaként működő egységeket. Ezzel az önkormányzati vagyon gyarapodott volna.

- Kilenc konyha? Nem sok az egy kicsit? Lehet ennyi konyháról hatékonyan ellátni egy várost?

- Véleményünk szerint igen. A hatékonyság mellett nagyon fontos szempont az ellátás biztonsága és természetesen az ételek minősége is. A kisebb konyhák tapasztalataink alapján jobb minőséget tudnak produkálni, jobban eleget tudnak tenni a fogyasztói igényeknek. Ezt nem csak mi állítjuk, hanem a szakhatóságok is ezen az állásponton vannak. Az általunk benyújtott tervek szerint megfelelő méretű konyhákat lehetett volna kialakítani, az ételeket kisebb távolságokra kellett volna szállítani, amely azok minőségére egyértelműen pozitív hatással lett volna.

- Ilyen grandiózus tervek és ekkora beruházás megvalósításához mennyi időre van szükség?

- A kérdés jogos. Sajnos az önkormányzat véleményünk szerint nem kezdte el és nem fejezte be időben a közbeszerzési eljárást, így nem hagyott elegendő időt az ilyen típusú és tartalmú tervek megvalósításához. A pályázati felhívás 2015 júniusában jelent meg, a legtöbb pontot elérő pályázatunkat 2015 novemberében nyújtottuk be. Majd negyedévre volt szüksége az önkormányzatnak ahhoz, hogy a pályázatunkat érvénytelenné nyilvánítsa. Sőt, a második legjobb pályázó Junior Vendéglátó Zrt. ajánlata is érvénytelen lett. Ezen tények figyelembe vételével kijelenthetjük, hogy a jelenlegi vállalkozó, aki helyben rendelkezik infrastruktúrával, komoly versenyelőnyt élvez.

kozetkeztetes02_gs

- Értékelte-e az önkormányzat, hogy önök a magánvagyonnal ellentétben az önkormányzati vagyont gyarapították volna?

- Számunkra is meglepő módon ez az értékelési szempontok között nem szerepelt. Nem volt szempont, hogy a több, kisebb konyháról történő ellátással biztonságosabb, jobb minőségű ételek kerülnek a gyermekek tányérjára. Sőt, az önkormányzat írásban ki is fejtette, nem érdekelt saját főzőkonyha-kapacitás kialakításában. Véleményem szerint ezzel a jelenlegi szolgáltató monopolhelyzetét erősíti, ami egy igen sajnálatos, rossz gyakorlat.

- Egy Csongrád megyei lap szerint az S-Gast Kft. egy nulla forint árbevételű cég. Igaz ez?

- Az S-Gast Kft. az ország hét megyéjében szolgáltató, naponta közel 50 000 fogyasztót kiszolgáló Hungast-csoport tagja.

- Hogyan tovább?

- A megfelelő jogi lépésekkel igyekszünk azt elérni, hogy a Szegeden kialakult rossz közbeszerzési gyakorlat megszűnjön. Fel kell hívnunk a figyelmet minden lehetséges fórumon arra, hogy senkinek az érdekeit nem szolgálja, legkevésbé a lakosok, fogyasztók érdekeit, ha a településeken nem a legelőnyösebb ajánlatot választja az önkormányzat.

Vihar a szegedi közétkeztetés körül

A mintegy 14 ezer főt kiszolgáló, éves szinten tehát jócskán milliárdos nagyságrendű szegedi közétkeztetés jövője körüli polémia nem új keletű, és arról portálunk is több alkalommal írt. Ami a helyiek által ismert előzményeket illeti: a tevékenységet ellátó Suli-Host Kft. ötéves szerződése a 2014/15-ös tanév végével járt le, az abban lévő plusz ötéves opciót 2014 végéig nem érvényesítette az önkormányzat, hanem új, nyílt tender meghirdetése mellett döntött. A Közbeszerzési Döntőbizottság egyszer, a tavalyi év tavaszán már megsemmisítette a szegedi közétkeztetésére kiírt közbeszerzési eljárást, emellett különböző szabálytalanságokra rámutatva félmillió forintos büntetéssel is sújtotta az önkormányzatot, illetve új kiírás megjelentetésére kötelezte. (Érdekesség, hogy akkor is három induló volt, és a Suli-Host Kft. árajánlata bizonyult a legmagasabbnak...) Ez ellen a város nem is nyújtott be fellebbezést, hanem kifizette a büntetést. Aztán ahogy csúszott a tender, egy évvel meghosszabbították a Suli-Host kontraktusát. Az új közétkeztetési közbeszerzést a Szeged közigazgatási területén működő gondozási, nevelési, oktatási intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák és kollégiumok) ellátottjai és dolgozói, valamint egyes intézmények dolgozói 2016. szeptember 1-től 2023. július 31-éig történő ellátására írták ki, a dokumentációt közel tíz cég vásárolta meg, ajánlatot csak három adott be. A jogi bizottság döntése alapján az önkormányzat február közepén a Suli-Host Kft.-t nevezte meg győztesnek, úgy, hogy két – alacsonyabb árajánlatot benyújtó(!) – versenytársa pályázatát is érvénytelenítette... Ez ellen az S-Gast Kft. közérdekű bejelentéssel élt, a labda tehát a Közbeszerzési Hatóság (és az önkormányzat) asztalán pattog...

Számos alkalommal előfordul, hogy nem a legelőnyösebb ajánlatot adó pályázó kerül ki nyertesként.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=613512

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 28.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.