Megállt a sertésállomány csökkenése

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

malac

Magyarországon az elmúlt években megállt a sertésállomány csökkenése, s ma már ismét 3,2 millió körüli az állomány – közölte a földművelésügyi miniszter szombaton Derecskén.

Fazekas Sándor a nyolcadik alkalommal megrendezett derecskei disznótor megnyitója után az MTI tudósítójának elmondta: már érzékelhető a sertéshús általános forgalmi adója 5 százalékra csökkentésének fogyasztásnövelő hatása. A miniszter szerint a korábbi áfa-csökkentés hatásaként az alapanyag-termelés szintjén gyakorlatilag megszűnt a sertéságazatban 30 százalék körülire becsült feketegazdaság, a kedvező tapasztalatok nyomán csökkenhetett ez év január elsejétől 27 százalékról minden eddiginél alacsonyabb szintre, 5 százalékra a sertés tőkehús általános forgalmi adója is. Ugyanakkor komoly gond, hogy az egész európai sertéságazat rendkívüli válságban van az orosz embargó miatt – mutatott rá a tárcavezető. Fazekas Sándor üdvözölte a Debreceni Egyetemen a héten elkezdődött sertéstelep-vezetői képzést. Fontosnak nevezte a tudást az ágazatban, s – mint mondta – ezt a célt szolgálja az agrár szakképzés is. A sertésstratégia folytatásához 2016-ra további 1,15 milliárd forintot ítélt meg a magyar kormány – tudatta a földművelésügyi tárca közleménye szombaton.

Default thumbnail
Előző sztori

Rogán: a mindennapok biztonságát erősítő intézkedésekre van szükség

Default thumbnail
Következő sztori

Labdarúgás: ráijesztett a SZEOL a Szigetszentmiklósra

Legutóbbi hasonló cikkek