Közélet

Az ordas eszmék áldozataira emlékeztek a szentmihályiak + FOTÓK

Az ordas eszmék áldozataira emlékeztek a szentmihályiak + FOTÓK

2016. február 22., hétfő
Az ordas eszmék áldozataira emlékeztek a szentmihályiak + FOTÓK
koszoruzas05_gs

A 20. század próbára tette az egyházat és az emberiséget, az önvédelem legfontosabb eszköze pedig a közösségek erősítése - üzente a vasárnapi rendezvény.

Szeged-Szentmihály közössége immár tizenegyedik alkalommal emlékezett meg a második világháború és a kommunizmus áldozatairól. Most vasárnap is szentmisével kezdődött a rendezvény, amit ünnepi beszéd és koszorúzás követett. A szentmisét

Liszkai Tamás

plébános celebrálta a nagyböjt második vasárnapján, majd

Miklós Péter

történész-muzeológus, a hódmezővásárhelyi Emlékpont igazgatójának előadását hallgathatták meg az egybegyűltek. A szónok utalt

XIII. Leó

pápa híres 1884-es látomására, mely szerint az Isten átengedte a sátánnak a 20. századot, hogy próbára tegye az egyházat és az emberiséget. A vérzivataros 20. századot - mondta - két ordas eszme, a nemzetiszocializmus és a kommunizmus tette pusztítóvá: mindkettőnek ártatlan emberei milliói estek áldozatul. Szentmihályról is 24-en veszítették életüket a második világégés alatt és után, az 1950-es évek deportálásai és vagyonelkobzásai pedig több száz családot tettek tönkre. "Hagyományos emlékezésünknek nemcsak az a célja, hogy a szenvedők kibeszélhessék fájdalmukat, tiszteleghessenek elhunyt dédapáik, nagyapáik, édesapáik emléke előtt, hanem az is, hogy megerősítsük a családokat, a közösségeket, a polgári értékrendet. Hiszem, hogy a betolakodó zavaros, veszélyes eszméknek egyedül a szilárd és értékalapú közösségek tudnak ellenállni" - fogalmazott a SZEGEDma.hu-nak

Nógrádi Tibor

(Fidesz-L.É.T.), a körzet önkormányzati képviselője.

Szeged-Szentmihály közössége immár tizenegyedik alkalommal emlékezett meg a második világháború és a kommunizmus áldozatairól.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=611661

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 22.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.