Közélet

Áder: ismét víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten

Áder: ismét víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten

2016. február 14., vasárnap
Áder: ismét víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten
Áder János

A tervek szerint november végén vagy december elején ismét víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten - jelentette be az államfő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában, azzal összefüggésben, hogy meghívást kapott az ENSZ Vízügyi Elnöki Testületébe.

Az elnök felidézte, hogy a tavaly szeptemberben New Yorkban elfogadott úgynevezett fenntartható fejlődési célok között 2030-ig jelölték ki azokat a feladatokat, amelyeket a nemzetközi közösség szeretne megvalósítani. Ezek között fontos fejezet a víz, és a többi pont is - a mezőgazdaság, az élelmiszerbiztonság, az iparfejlesztés, az urbanizáció és az egészségügy - összefügg a vízgazdálkodással - szögezte le. "A probléma világos és egyértelmű" - fogalmazott az államfő, kifejtve: a Földön rendelkezésre álló vízkészlet mindössze 3 százaléka édesvíz, és annak is csak egyharmadához lehet hozzáférni. Egyre nehezebben hozzáférhető az édesvízkészlet, egyre több a szennyezés, így egyre nehezebb feladat, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vízzel lássák el az embereket. Az elsivatagosodás miatt az is egyre komolyabb problémát jelent, hogy elég víz legyen a mezőgazdasági műveléshez - mondta az államfő.

Áder János

közölte: az ENSZ Vízügyi Elnöki Testülete nem operatív, hanem tanácsadó testület lesz. A felkérő intézmények között nemcsak az ENSZ szerepel, hanem a Világbank is. Ez egyúttal a jövőbeli munkát is meghatározza. Az ENSZ keretei között ugyanis politikai kérdésekről lehet beszélni, politikai szándékokat lehet megfogalmazni, a Világbank viszont a szükséges forrást is biztosítani tudja hitel formájában. Emellett anyagi támogatással generálhat olyan programokat is, amelyek a vízzel összefüggő problémák megoldását segítik - jelentette ki a köztársasági elnök. A mezőgazdaságban például ki lehetne találni olyan vízgazdálkodási technológiákat, amelyek kevesebb vízzel, de hatékonyabban működnek - tette hozzá. Az elnök példaként említette, hogy vannak olyan nagyvárosok, amelyek terjeszkedésükkel gyorsabban művelik le a vízbázisokat, minthogy azok meg tudnának újulni. Így bekövetkezhet, hogy a városnak nem lesz elegendő vize, akár több száz kilométerről kell majd szállíttatnia, vagy akár egy másik országtól kell vennie azt - mondta Áder János. Az egyik legsúlyosabb gond a szennyvíztisztítás - emelte ki, felidézve a legfrissebb adatokat, amelyek szerint a világ kórházi ágyainak felén ma olyan betegeket gyógyítanak, akik a szennyezett víz által terjesztett betegségek miatt szorulnak kezelésre. Az államfő kiemelte: a népességnövekedés miatt a közös vízhasználat egyre súlyosabb kihívást jelent az energiatermelés, a vízellátás, az élelmiszertermelés, a víztisztaság és -biztonság szempontjából. Áder János szerint fontos, hogy a vízügyi testület olyan egyeztető fórumot alakítson ki, amely segít elkerülni az ezekből adódó konfliktusokat. Ehhez viszont még komolyabb tőkebefektetés és globális megoldás kell. Ezért van szükség a Világbankra, az ENSZ-re és a regionális egyeztető fórumokra - fogalmazott. Áder János kijelentette: ahogy eddig, a jövőben is képviselni akarja a magyar érdekeket is. Többek között fel akarja hívni a figyelmet, hogy Magyarországon komoly műszaki szakemberképzés folyik, és a külföldi diákoknak is versenyképes, exportképes tudást kínálnak a felsőoktatási intézmények. Az államfő elmondta, hogy az ENSZ Vízügyi Elnökségi testületi tagságát szeretné arra is felhasználni, hogy a magyar szakemberek és vállalkozások minél inkább helyzetbe kerüljenek. Felidézte: többek között ezért is szervezték még három évvel ezelőtt az első budapesti víz-világtalálkozót, amely lehetőséget biztosított a magyar vállalkozásoknak a bemutatkozásra és nagy értékű üzletek megkötésére - mondta Áder János az M1 aktuális csatorna műsorában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.