Közélet

Magyar-román párbeszéd a Maros hajózhatóvá tételéről - aradi delegációt fogadott Csongrád megye + FOTÓK

Magyar-román párbeszéd a Maros hajózhatóvá tételéről - aradi delegációt fogadott Csongrád megye + FOTÓK

2016. január 28., csütörtök
Magyar-román párbeszéd a Maros hajózhatóvá tételéről - aradi delegációt fogadott Csongrád megye + FOTÓK
BC5K1237

A Maros folyó hajózhatóvá tételének magyar és román oldali előnyeiről, a megvalósítás lehetséges alternatíváiról tárgyalt Szegeden Bognár Levente, Arad alpolgármestere Juhász Tünde kormánymegbízottal és Kakas Bélával, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökével. A megbeszélésen elhangzott: a terv olyan nagyszabású, amelyre még a határon átnyúló programok kerete sem elegendő, de érdemes átgondolni azt, hogy egyes elemeit más-más programokból, összehangoltan hogyan lehetne megvalósítani. A tárgyaló felek a szakemberekre bízták a további lépések, mint például a román oldali turisztikai cél, vagy a magyar oldali nagyobb öntözővíz-biztonság várható előnyeinek feltérképezését.

A hatfős delegációt vezető

Bognár Levente

, Arad alpolgármestere a tárgyaláson elmondta, a Maros hajózhatóvá tételének romániai terve nem új keletű, sok évvel ezelőtt már jártak Szegeden azzal az elképzeléssel, hogyan lehetne Aradot és Szegedet vízi úton összekötni. A román fél arról számolt be, hogy a most újragondolt fejlesztési elképzelésük elsősorban a Maros aradi szakaszát érintené és kifejezetten turisztikai célzatú. A város az aradi várnak és környékének rehabilitációját tervezi, amelynek egyik eleme lehetne a Maros partjának felújítása és a sétahajózás lehetőségének megteremtése – ehhez azonban a folyó vízszintjét duzzasztani szükséges. A tervek Csongrád megyei ismertetésére azért volt szükség, mert a nemzetközi vízügyi előírások szerint a magyarországi hatóságok jóváhagyására, illetve számos itteni engedélyezési eljárás lefolytatására is szükség van a megvalósításához. A megbeszélésen

Kozák Péter

, az ATIVIZIG igazgatója elmondta, a Maros szerepe Csongrád megye gazdaság fejlesztése szempontjából kiemelkedő, hiszen elsődleges öntözővíz forrása a folyó mentén fekvő termőterületeknek. Emellett nem csak határfolyó, hanem a teljes magyarországi szakasza Csongrád megyét érinti, tehát környezet és természetvédelmi szempontból is körültekintést igényel minden, a folyón tervezett beavatkozás. Ugyanakkor a Maros nagyobb vízhozamát garantáló, a magyar oldali sport és turisztikai használatot, illetve az öntözővíz-biztonságot szolgáló koncepción érdemes elgondolkodni – párhuzamosan az aradi projekttel – hangsúlyozta a szakember.

BC5K1128

Juhász Tünde

kormánymegbízott és

Kakas Béla

, a megyei közgyűlés elnöke a több mint két órás egyeztetés végén hangsúlyozták: a kapcsolatfelvételt követően magas szintű szakmai együttműködésre van szükség ahhoz, hogy összegezni lehessen a két oldal számára kölcsönös előnnyel járó beavatkozásokat, és az esetlegesen rendelkezésre álló pályázati forrásokat is. Ehhez mind a Megyei Közgyűlés, mind a Kormányhivatal felajánlotta segítségét. A szakemberek a téma kapcsán legközelebb februárban találkoznak majd. A vendégek az egyeztetést követően megtekintették az ATIVIZIG medencés kikötőjét, ahol a tiszai teherforgalom ellenőrzése zajlik, a schengeni előírásoknak megfelelően.

Hajóznának a Maroson - erről tárgyalt tegnap a magyar és a román fél Szegeden. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=604503

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 27.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.