Forró Lajos: kutatásokra van szükség délvidéki magyar népirtás föltárása érdekében

Komoly kutatásokra van szükség annak érdekében, hogy teljes képet kapjunk a délvidéki magyar népirtásról, a történtek föltárása még csak az elején tart - hangsúlyozta az MTI-nek adott interjújában Forró Lajos történész.

A Délvidék Kutató Központ alelnöke elmondta, a magyarok elleni atrocitássorozat a partizánok bevonulását követően azonnal, 1944 októberében elkezdődött. Először ezek egy része ad hoc jellegű erőszakos cselekedetnek tűnt, de az iratokat átvizsgálva kiderült, tervszerű büntetőhadjáratról volt szó. A történész kifejtette, Titóék már 1943-ban döntöttek arról, hogy a háborús bűntetteket meg kell torolni, a magyar civil lakosság azonban nagyon nehezen volt vádolható ilyenekkel. Annál is inkább, mert azok, akik bármit is tettek a szerb nép ellen, szinte kivétel nélkül elmenekültek a magyar hadsereggel együtt. Az iratokból kitűnik, sokakat vélt vagy valós vádak alapján kerestek is. A történtek hátterét jól megvilágítja a vajdasági katonai közigazgatás korabeli parancsnoka,

Ivan Rukavina

kijelentése, mely szerint a terület délszláv jellegének megőrzése a cél - közölte a szakember. A partizán hatalom - ha a maga hanyag iratkezelésével is - dokumentálta a népirtást - hívta fel a figyelmet

Forró Lajos

. A kutató szerint a történtek egyik legelrettentőbb eleme az, hogy utólag megpróbálták megindokolni a gyilkosságokat. Martonoson például 1944. november 21-én likvidálták a helyi magyarok egy csoportját, az önigazoló iratok gyártását pedig a feljelentések megírásával december 1-jén kezdték el. A már meggyilkolt emberekkel kapcsolatban próbáltak meg összegyűjteni terhelő adatokat, de ez még utólag sem sikerült mindenki esetében. Az összegyűjtött embereket - különösen a papokat - gyakran középkori módszerekkel kínozták meg haláluk előtt - közölte a történész. A szakember kifejtette, a partizánok nem csak a magyarokat gyilkolták: a terror a németek között is komoly véráldozatot követelt, és az etnikai mellett ideológiai alapú leszámolás is zajlott, elsősorban a királypárti szerbekkel végeztek. 1944. december 1-jén Ivan Rukavina rendeletében hivatalosan megtiltotta a magyar lakosság ítélet nélküli likvidálását, de még ezután is történnek komoly kilengések. 1945 januárjában pedig Csurog, Zsablya és Mozsor magyarjait hurcolták haláltáborokba. A népirtást a történtek erőszakos felejtése követte. Tito boldogulást ígért a maradék magyarságnak, ezért a közösség "kötelező amnéziát" vállalt magára - mondta Forró Lajos, akinek negyedszázadnyi kutatás után sokszor úgy tűnik, "ez az amnézia a mai napig tart". A történész kifejtette, ahhoz, hogy tisztábban lássunk, a helyi és a vajdasági levéltárban át kellene tanulmányozni egy adott községre vonatkozó valamennyi iratot. Ha ez minden település esetében megtörténne, lényegesen pontosabb adatok lennének 1944-45 eseményeiről és az áldozatok számáról. Újvidék esetében például eltűnt a likvidáltak listája, a dokumentumok átnézésével azonban az áldozatok jó részét azonosítani lehetne. Előkerültek például olyan bejelentések iratai, amelyekben a feleségek elmondják, mi történt a férjükkel - mondta a történész. A kutató nagyon fontosnak tartja a Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság munkáját, és azt, hogy hozzáértő szaktörténészek vizsgálják át az anyagokat. Forró Lajos szerint ugyanakkor sajnálatos, hogy a vajdasági levéltár megnyitott anyagát - vele együtt - jelenleg csupán három történész kutatja. A múlt föltárásának folyamatát egy történészek számára létrehozott ösztöndíj-programmal lehetne felgyorsítani, amely a fiatal szakemberek számára is lehetővé tenné a munkát - tette hozzá.